Már csak azért sem érdemes firtatni a kérdést, mert az eddig az unalomig ismételt egység—széthúzás, összefogás—megosztottság, magyarság érdeke—választás szabadsága vélt vagy valós ellentétpárok hangoztatásához vezetne. És azért sem célravezető ezt elemezni, mert a következő hónapokban, a kampány alatt ugyanezeket a szólamokat fogjuk hallani. A szövetség valószínűleg az érzelmi zsarolástól sem riad majd vissza, azzal ijesztgeti majd a választókat, hogy a polgáriak megosztották az erdélyi magyarságot, veszélybe sodorták képviselőinek bejutását a döntéshozó testületbe. Szász Jenőék pedig minden bizonnyal a választás szabadságának megteremtését hangsúlyozzák, a megegyezés elmaradásáért hibáztatják Markóékat.

Az MPP előrelátható lépésén túl azonban feltűnő a döntéshozási folyamatok hasonlósága a két szervezetben. A szövetség például még Székelyföldön is a küldöttgyűléses megoldást részesítette előnyben a jelöltek kiválasztására az állóurnás előválasztások megszervezése helyett. Ennek következményeit pedig láthatjuk: a jelenlegi honatyák többsége ismét versenybe száll, új jelöltek pedig jórészt csak erőteljes háttértámogatással rúghatnak labdába — ami azt jelenti, hogy valamely befolyásos vezető bizalmi emberei. Nem sokban különbözik a helyzet a választás szabadságának megteremtésével kérkedő polgáriaknál sem. A pártelnöki székét féltő Szász Jenő legalábbis minden eszközt megragad arra, hogy a kongresszus összehívását elodázza, pedig a választások után a tisztújító közgyűlés elengedhetetlen egy építkezni akaró párt esetében, ráadásul a politikai döntések súlyát is növelhetné.

A legnagyobb baj tehát egyelőre nem a magyar—magyar verseny, netán a parlamenti mandátumért jelentkezők hitelessége, hanem az a mélyülő szakadék, amely a politikusok és a szavazók között jött létre éppen az átláthatatlan, kevéssé demokratikus döntéshozatal miatt. Márpedig ez a választók távolmaradását okozhatja pontosan akkor, amikor a nagy arányú részvétel tűnik az egyetlen kiútnak.