Nagy Attila elöljáróban elmondta, mindig nagy öröm számára Ráckevei Annával beszélgetni, függetlenül attól, hogy a budapesti akadémián, a debreceni Csokonai Színház kávézójában vagy a csíkcsomortáni szavalótáborban találkozik vele, ahonnan most is elhívta erre a nyilvános beszélgetésre. Olyan személyiség ő – tette hozzá –, aki királyian magas fokú energiákkal rendelkezik, így nem csoda, hogy rengeteg sikeres színpadi és filmszerep, hangoskönyvek, szinkronmunkák után ezúttal Shakespeare egyik legfontosabb férfi szereplőjét, Lear király(nő)t alakítja. A Debrecenben készült, Ilja Bocsarnikovsz által rendezett előadást a jelenlévők közül senki nem látta, a kérdező sem, Nagy Attila kérdései nyomán azonban mindannyian képet alkothattunk az előadás koncepciójáról, próbafolyamatáról és a fogadtatásáról is. Mint megtudhattuk, a rendező egyebek mellett azért döntött úgy, hogy Ráckevei Annára osztja Lear király szerepét, mert őt az édesanyja nevelte fel, ezért sokkal jobb rálátása van az anya-gyermek viszonyrendszerre, mert a hatalom kérdése független attól, hogy férfi-e vagy nő a király, mert a színésznő öt évig színházigazgató volt, így volt miből táplálkoznia a szerepformálásban. Természetesen kimaradtak a szövegből azok a részek, amelyek a király férfi karakterére vonatkoznak, vagy átfogalmazták ezeket. A színésznő elmondta, a közönség nagyon jól fogadta az előadást, az előítéletek ellenére mindenkit meggyőzött a produkció.

Nem volt vita, de nem értett mindenben egyet a kérdező a színésznővel, mert bár „ebben a darabban minden benne van, ami egy családon belül, emberek között létrejöhet, hisz olyan ez a történet, mint az emberiség érzelmi DNS-láncolata”, de egy királynőnek egészen más viszonyban kell lennie a lányaival, az anya együtt lélegzik és sokkal finomabb rezgések által kommunikál a gyermekeivel, nehéz elképzelni róla, hogy erőszakos, kirohan, kiátkoz. És Learként a királynő hogyan becsmérelheti a női nemet, s ha ezt tartja a nőkről, miért vár mást a lányaitól, és különben sincs Shakespeare életművében sehol máshol példa arra, hogy egy nő így bánna a gyermekeivel. Nagy Attila rajzokat is készített a két különböző cselekményszál szereplőiről, külön kiemelve azokon a jó és rossz figurákat, és jellemezve is őket, aztán szó esett még a politikusokról és a transzcendenciáról, csak a családi kapcsolatok nem kerültek úgy terítékre, ahogy a meghívó alapján reméltük volna. Egyszer majdnem oda kanyarodott a beszélgetés menete, amikor a drámatörténész megkérdezte, hogy mennyire terhelte meg a művésznőt, akár mint anyát is, ez a szerep. A válasz azonban arról szólt, hogy a magánélet azért nem mosódik össze ennyire a szakmával.