Mózes László
Sokasodnak a kormánykoalíció számára kényelmetlen fejlemények, de egyelőre semmi nem írja felül a caracali sorozatgyilkossággal kapcsolatos horrortörténetet. Nyugodtabb időszakban a hatalom reszkethetne a költségvetési megvonások miatt vagy akár a szombatra hirdetett, jelentősnek ígérkező megemlékező tüntetés kapcsán. Annál is inkább, hogy az egy évvel ezelőtti, a karhatalom által szétvert augusztus 10-i demonstráció évfordulójára sem történt érdemi előrelépés, felelősségre vonás.
A lakosságot most a caracali borzadály aggasztja. A sorozatgyilkosságok, de főként az azokat kísérő állami tehetetlenség, hozzá nem értés és embertelenség nem csupán súlyos kórként nehezedik az egész országra, hanem minden eddiginél erősebben jelzi, elkerülhetetlen a változtatás. Vagy átalakítják a korszerűtlen államszerkezetet, vagy érzékeny búcsút vehetnek a százéves államtól, e korrupciós és tehetetlenségi örvényben az ugyanis önmagát fogja felfalni.
Az eltűnt és vélhetően meggyilkolt fiatal lányok ritkán észlelhető szolidaritást váltottak ki, miközben hatalmi és kormányszinten az empátia gyakorta hiánycikk. Hogyan juthattunk idáig, hogyan lehetnek rendőrök és sürgősségi segélyhívást fogadók ennyire ostobák, képzetlenek és faragatlanok válsághelyzetekben? Hát erre a kérdésre pontos választ kell adni, amennyiben túl kívánunk lépni ezen az áldatlan állapoton. Márpedig a nagy többség nem csupán szörnyülködik és együttérez az ártatlan áldozatok családjával, hanem gyökeres változást, tisztulást akar. Mert számosan gondolják azt, hogy ami Alexandrával és Luizával történt, mással is előfordulhatott volna, hiszen a rendőrök, ügyészek, politikusok és alvilági klánok által kisajátított térségekben bárki áldozattá válhat.
Vízválasztóhoz érkeztünk, amikor ismételten lehetőség nyílik arra, hogy változást követeljenek mindazok, akik nem kívánnak a romániai intézményesített közöny és korrupció áldozataivá válni. Ez az a pillanat, amikor szakítani lehet azzal a krónikus tehetetlenséggel és igénytelenséggel, amely megmételyezte ezt a jobb sorsra érdemes országot. Mert évtizedeken keresztül hazudtak, éltették a közönyt, a hanyagságot és az embertelenséget, miközben számosan takaróztak efféle jeligékkel: csak rosszabb ne legyen, csak egészség legyen, s különben is, fáj a hátam közepe...
Most tehát nem az a fő kérdés, hogy miféle borzalmas maradványok kerülnek még elő a szörnyűségek házából, avagy miféle személyiségjegyekkel illethető a caracali mészáros. Természetesen az érintetteknek mindent fel kell térképezniük, a rendvédelmi intézményeknek, magának az államnak valahogy vissza kell szereznie eljátszott tekintélyét. Ám legfőképpen a cinkos, a vétkes állami hatóságok és bűnöző csoportok közötti összefonódásokat kell felgöngyölíteni és végérvényesen felszámolni. Nem csupán Olt megyében – e térséget például az elítélt Liviu Dragnea cinkostársai, azaz Darius Vâlcov, Florin Iordache és Paul Stănescu sajátították ki –, hanem mindenütt. Ők ugyanis azt teremtették meg, amit oly vehemensen kifogásoltak: öntörvényű államot az államban.
