Fel kellett készülni a tanítás megkezdésére: ideiglenes tanterveket állítottunk össze addig is, amíg megújulnak a tantervek/tankönyvek. Az iskolákban látszatra annyi történt, hogy eltávolították a Ceauşescu-portrékat, a pártpropaganda anyagát, az órarendből kivették a politikai tájékoztató órákat, a pedagógusok gyakorolták az áttérést az elvtárs megszólításról az úrra. Élet, tenni akarás költözött az óvodákba/iskolákba: terveztek, javasoltak, munkához láttak – felsőbb utasítás nélkül. Az addig számozott iskolák visszavették egykori nevüket vagy készültek a névadó ünnepségekre.

Az 1990/487-es kormányhatározat lehetővé tette a kényszerkihelyezettek katedrájának áthelyezését, a tanárok pedig éltek a lehetőséggel: 252 tanár – ebből 212 román – eltávozott a megyéből, a messzi vidékekre helyezett megyénkbeli fiatalok közül sokan hazatértek.

A magyar nyelvű iskolahálózat helyreállítása

Az 1989. decemberi fordulat után hozzáláttunk a felszámolt magyar nyelvű oktatási hálózat helyreállításához. Felhívást intéztünk a megye összes oktatási intézményének fiataljaihoz, kérve, hogy akik eddig szándékuk ellenére tanultak román tagozaton, és tanulmányaikat szeretnék anyanyelvükön folytatni, 1990. január 8-ig adják be erre vonatkozó kérésüket intézményük titkárságára. A téli vakáció után a magyar tanulók a megye minden iskolájában tanulhattak anyanyelven, 1990 januárjától 93 új magyar középiskolai osztály létesült.

Közben készült az iskolák tanítási nyelv szerinti szétválasztásának, vagyis az önálló magyar iskolák létrehozásának terve. Összeállítottuk az iskolák adatlapjait (számba véve a tantermeket, laboratóriumokat, ezek befogadóképességét, a tanulók pontos számát ciklusok és anyanyelv szerint), a tanfelügyelőség megbízhatatlan nyilvántartása helyett az iskoláktól frissen bekért adatokat használva.

Sok mendemonda keringett a megyében az iskolák átszervezéséről s ennek nyomán a tanári katedrák bizonytalanságáról, telefonon, írásban ostromoltak kérésekkel, javaslatokkal, de fenyegetésekkel is, tiltakozásokat fogalmaztak nem létező tervek ellen.

Kézdivásárhelyen az önálló magyar középiskola helyzetét maguk az igazgatók megoldották, az általános iskolák vegyesek maradtak, Kovásznán és Baróton csak egy-egy középiskola működött, itt nem lehetett szó önállósodásról. A sepsiszentgyörgyi iskolák átszervezésére készített első tervezet amellett, hogy pontos számokkal dolgozott, figyelembe vette a nagy múltú iskolák hagyományait: 1990. szeptember elsejétől magyar tannyelvű iskolaként működött volna három általános iskola, a Közgazdasági Líceum általános iskolai tagozata, a líceumok közül pedig a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Líceum, a Közgazdasági Líceum. Javasoltuk a nyelv szerinti elosztást még négy szakiskolában, azok profiljainak véglegesítése után (mezőgépészeti szakiskola, textiliskola, 1-es Ipari Líceum, szövetkezeti iskola). A Sepsiszentgyörgyön tanuló román diákok egyetlen iskolában elfértek volna, a nekik felajánlott épületek: az 1990 szeptemberéig felépülő új iskola vagy a 3-as Ipari Líceum épülete, valamint a vegyes tannyelvűnek megmaradó 1-es Általános Iskola és a zeneiskola.

Ez a terv nem valósult meg, és májusban már veszélybe került az önálló magyar intézmények létrehozásának ügye. A nem vezető beosztásban ugyan, de munkahelyükön maradt régi vezetők (a felső pártvezetés volt bizalmasai, a Securitate és besúgói hálózata) régi kapcsolataikat működtetve gáncsoltak és uszítottak. Feszült légkörben folytattuk a tárgyalásokat a minisztériummal, a Nemzeti Megmentési Fronttal (FSN) és a helyi románság képviselőivel. A Mihai Viteazul Egyesület elnök asszonyának és felbőszített (szeparatistát, extremistát kiáltó) kísérőinek agresszív megnyilvánulása figyelmeztető jel volt: ha sürgősen nem lépünk, később nem sikerül az önállósodás.

Hosszú egyeztetéssorozat, alkuk nyomán, nem kis áldozat árán nyerhettük vissza a két önálló magyar középiskolánkat: a Mikót és a Mikest.

A Mikes Kelemen Irodalmi Verseny

A félsikerek, kudarcok és támadások közepette jólesett a sokfelől megnyilvánuló bizalom, a szülői elismerés. A minden szintű helyi összefogásnak, a házigazda iskola segítségének, több vállalat anyagi és logisztikai támogatásának eredménye volt, hogy 1990. április 8–13. között megszervezhettük az országos irodalmi versenyt  – mindössze kéthetes felkészülési idővel.

A rendezvénynek már a megnevezése több, számunkra fontos vívmányt tartalmaz: Sepsiszentgyörgy lehetett a magyar nyelv és irodalom országos verseny döntőjének házigazdája, noha a tanügyminisztérium szeptemberben közzétett terve szerint ezt az 5–8. osztályosoknak Brăilán, a 9–12.-eseknek Târgoviștén szervezték volna a Mihai Eminescu-verseny égisze alatt. Másfél évtized után először versenyezhettek a magyar tanulók a többség gyámkodása nélkül; megszűnt az általános iskolások és a líceumi tanulók versenyének mesterséges szétválasztása; a verseny a mi javaslatunkra saját nevet kapott (amelyet azóta is visel), és hírül adta, hogy van Mikes nevét viselő iskolánk.

A szellemi készenlét mellett a tizenhat megye képviseletében érkező 160 gyermek és kísérőtanáraik biztonságának megteremtésére is felkészültünk, hiszen alig voltunk túl a marosvásárhelyi pogromkísérleten és más, országos szintű megfélemlítési akciókon.

Az állomáson a hangosbemondó név szerint, magyar nyelven üdvözölte az érkezőket, az iskola udvarán a tájainkon hagyományos Isten hozott! felirat fogadta, háromszéki körutazást biztosítottunk, hogy megismerjék megyénk nevezetességeit, a vidékünket bemutató kísérő szerepét pedig jeles személyiségek vállalták.

A verseny tartalmi újdonsága volt a tanulói önállóság kibontakoztatása (több műfajban is). Maguk szervezték meg szavalóversenyüket, újságjukat is saját képükre és hasonlatosságukra formálhatták. A Kovászna Megyei Művelődési Felügyelőség pályázatot hirdetett Háromszéki impresszió címmel – a felső-háromszéki és erdővidéki irodalmi kirándulások, eddigi élmények, a helybeli könyvtárban való búvárkodás eredményeként Háromszékről születő egyéni kép megrajzolására. A versenyzők (magunk készítette) magyar nyelvű okleveleket kaptak.

1990 nyarán szerveztük meg az első szabad irodalmi táborunkat Kommandón, a jelentkezők nagy száma miatt két turnusban, más megyék diákjainak (köztük magyarországiak) részvételével, utána a legjobb diákjaink Magyarországra utazhattak.

A visszarendeződés kezdetei

1990 tavaszán készült a „Har–Kov-jelentés”, amely a székelyföldi megyékben élő románokat ért „atrocitásokat” gyűjtötte csokorba, s amelyben előkelő helyet kapott az innen „elüldözött” román ajkú tanárok sanyarú sorsa, az iskolákat szétválasztani akaró „szeparatizmus”, az anyanyelvűséghez ragaszkodó „extremizmus”.
A maga szintjén mindenki próbálkozott tenni a mocskos kampány leállításáért. Néhány iskolaigazgató és tanfelügyelő 1990. május 18-án nyílt levélben fordult Mihai Șora közoktatásügyi miniszterhez, amelyet a helyi és országos napilapok is közöltek.

Kértük, hogy 1. Névtelen feljelentések alapján ne indítsanak kivizsgálást, ez zavarja az oktató-nevelő munka feszültségmentes, normális megszervezését és folytatását, ugyanakkor bátorítja a feljelentőket, akiknek célja éppen az, hogy a kölcsönös megértésben dolgozó közösségek tagjaiban gyanakvást ébresszen egymás iránt. Úgy véljük, hogy a politikamentesnek hirdetett iskoláinkba éppen a tanügyminisztérium visz be ezáltal politikát; 2. A kivizsgálások eredményét tegyék közzé minden olyan fórumon, ahol az ellenünk felhozott vádak elhangzottak. Ez történjék időben, rögtön az ügyek tisztázása után, kizárva azt, hogy többszörösen visszatérjenek ugyanarra az ügyre, újból felpiszkálva a mesterségesen kialakított ellentéteket; 3. A tanügyminisztérium képviselői ne hozzanak a megye tanulóit és tanárait érintő döntéseket az oktatásért felelős kompetens személyek véleményének figyelembevétele nélkül; 4. Biztosítsák számunkra azt a jogot, hogy eldönthessük, milyen iskolahálózat felel meg leginkább a megye szükségleteinek, a Kovászna megyében évszázados hagyománnyal rendelkező oktatási intézményeknek.
Kezdtek szaporodni a bukaresti ellenőrző brigádok a megye iskoláiban, (szabadon választott!) igazgatókat váltottak le mondvacsinált okokból, fenyegetőztek, nyilatkozatokat írattak (szülőkkel is), visszahozták a félelem légkörét.

A beiskolázási terveinket sorban visszadobták, újból fentről kezdték meghatározni a cikluskezdő osztályok oktatási nyelvét. Aláírásgyűjtésbe kezdtünk a magyar nyelvű oktatás megmentéséért.

Az új tanügyminiszter, Gheorghe Ștefan visszavonta elődjének a kisebbségi oktatással kapcsolatos engedményeit.

Július 3-án utasított, hogy a kisebbségek tagozatain folyó 9.-es és 11.-es felvételi vizsgákat magyarul értő román nemzetiségű tanár is felügyelje (Nota telefonică nr. 10680/3 iulie 1990); kezdték ellenőrizni az óvónők, tanítók, tanárok külföldről hozott szakkönyveit, akadályozni a kiutazást a Magyarországon szervezett tapasztalatcserékre.

A visszarendeződési folyamatban a Mihai Viteazul Alapítvány előlépett a homályból, s az 1990. október 19-én a tanfelügyelőséghez címzett folyamodványában nagyjából az 1989 decembere előtti állapotok visszaállítását kéri: az iskolai vezetés legalább 30 százalékban legyen román; a tanfelügyelőségen minden tantárgynak legyen román szakfelügyelője is; a történelem és földrajz szakos tanfelügyelő legyen román; minden iskolai egységben, az óvodától kezdve, működjenek román csoportok is, a gyermeklétszámtól függetlenül; az oktatási egységek névadója olyan személyiség legyen, aki jelentősen hozzájárult a román kultúra és tudomány fejlődéséhez; változatos népszerűsítéssel vonzani ide a román ajkú tanárokat; kedvezményeket nyújtani a fiatal végzősöknek, hogy a megyében telepedjenek le (aláírja a Fundaţia Mihai Viteazul igazgatótanácsa nevében az elnök, Stela Buda és a titkár).

A román aligazgatók kinevezését miniszteri utasítás is erőltette (39997/12. X. 1990.): „Azokban az oktatási egységekben, amelyekben román és a nemzeti kisebbségek nyelvén működő tagozat van, az igazgatót annak a tagozatnak a tanügyi személyzetéből nevezik ki, amelyiken a legtöbb osztály van, az aligazgatót pedig a kevesebb számú osztállyal működő tagozat tanügyi személyzetéből.”

Országos napilapban ismertettük az utasítást, kérve, hogy alkalmazzák azokban az intézményekben is, ahol a magyarok kisebbséget alkotnak.

A tanfelügyelőt, aki ezt nyilvánosan szóvá tette, menesztették az állásából. Hiába fogott össze mellette a város diáksága (ülősztrájkkal), a megye magyartanárai (folyamodványokkal), a szülők (tiltakozó felvonulással), tanügyiek sokasága (aláírásgyűjtéssel), a Háromszék napilap – az önkényes bukaresti döntés a tanfelügyelő sikeres versenyvizsgáját is fölülírta.

A magyar érdekvédelmi szövetség bukaresti vezetője így zárta le a tiltakozásokat: „Tévedett a tanfelügyelő. A felsőbb utasításokat végre kell hajtani.”