Nagy D. István
Eget verő újdonságokkal nem állhattak elő a székelyföldi, illetve ez alkalommal a külhoni románok, valamint az államfői hivatal és a kormány képviselői Marosfőn az e héten zajló nyári szabadegyetemen. Maradtak a jól bejáratott témák: a Hargita és Kovászna megyei románság szerintük egyre gyatrább helyzetének a felemlegetése, illetve a román államnak a vajdasági, a Timok-völgyi (bulgáriai és szerbiai), a besszarábiai (moldovai és ukrajnai) és a magyarországi román közösségekkel szembeni közömbösségének bírálata.
Utóbbi kapcsán ebben az évben is sikerült pár nesze semmi, fogd meg jól üzenetet megfogalmazni, a székelyföldi románokat illetően viszont némileg újdonság, hogy ez alkalommal nem a magukat kizárólag civilként beállítók álltak elő vészterhes korszakokat idéző ötletekkel. Helyettük a kormány Hargita megyei képviselője, Jean Adrian Andrei prefektus értekezett egyet. Nagy meglepetést nem okozott, miután szinte szóról szóra ugyanazt az elképzelést vázolta fel, amit mások mellett a Hargita és Kovászna megyei románok civil fóruma emleget: nemzeti stratégia kidolgozásának szükségességét a kisebbségben élő székelyföldi románság érdekében. Merthogy a közösség identitása veszélyben, és nem képes egyedül ellenlépésekre, ezért a román államnak minél sürgősebben be kell avatkoznia.
Ami viccessé és egyben dühítővé teszi ezeket a fejtegetéseket, hogy a prefektus az identitáshoz való – az ország minden egyes állampolgárát kivétel nélkül megillető – alkotmányos jogot hozza fel legfőbb érvként. Érdekes ilyesmit hallani egy olyan embertől, aki – háromszéki kollégájával karöltve – a legfontosabb hivatali elfoglaltságának a születésüktől fogva román állampolgár székelyek által az önazonosságuk megőrzése érdekében megfogalmazott követelései megtorpedózását tekinti. Érdemes továbbá megfigyelni, hogy mind a prefektus, mind a már említett civilek hogyan képzelik el a székelyföldi románság helyzetének javítását: Bukarest közvetlen beavatkozásával, messziről kikerülve az „RMDSZ uralta” önkormányzatokat, külön erre a célra felállítandó kormányhivatalokkal, kizárólagosan a román közösségnek tálcán kínált anyagi segítséggel, gazdasági programokkal. Tehát nagyjából ugyanazokkal a módszerekkel, melyekkel a két világháború között már próbálkoztak a román kizárólagosság Erdélyben történő megteremtése érdekében, illetve amelyeket a ceaușescui aranykorszakban szinte tökélyre futtattak, majd 1989 után változó sikerrel igyekeztek továbbvinni.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy a marosfői táborban megszólalók krokodilkönnyeket hullatnak a határon kívül rekedt román közösségekért, a román állam közömbösségét emlegetik, miközben acsarkodva tiltakoznak, ha Magyarország a külhoni magyarságot támogatja önazonossága megőrzése és a szülőföldjén való boldogulása érdekében. Ez már csak ilyen: amit szabad Jupiternek, az tilos az ökörnek?
.jpg)
