Viszonylag sok időt töltöttünk egy szállodalánc hatalmas közös nyári kertjében, hisz ott étkeztünk, és – mivel több felnőtt- és gyermekmedence is volt az udvaron –, többnyire ott is italoztunk napközben, és néha éjszaka is. All inclusive nyaralóhely lévén mindenki csak kérte és kapta az ásványvizet, kávét, limonádét, sört, bort, fröccsöt és mindenféle más üdítőitalokat, persze műanyag poharakban. Egyik este összeismerkedtünk a bárosokkal, ezért éjszakába nyúlóan üldögéltünk a pultnál, és figyeltük az éjszakai életet a klubban. A nyári kertben több tíz asztal volt, folyamatosan sorban álltak az emberek a bárnál, és megdöbbentő volt a műanyagfogyasztással kapcsolatos tapasztalatunk. Percenként 10–15 poharat dobtak el, néhány óra alatt két nagy, kerekes szemeteskuka telt meg műanyaggal. Angolul kicsit nehezen ment az érvelés, de többször is győzködtem az egyik bárost, hogy ne cserélje ki a poharunkat, amikor újabb italt kérünk. Márpedig elég gyakran kértünk, mert csak kétdecis poharakban szolgáltak fel. Mondtam neki, hogy fölösleges ennyi szemetet eldobni, de ő azzal védekezett, hogy így higiénikus, van elég, nem kell sajnálni. Látszott, hogy nem érti az aggályaimat, idegesíti a téma, fölöslegesnek tartja ilyen dolgokra pazarolni az időt, amikor ennyi munkája van... És őszintén szólva egy kicsit én is úgy éreztem, hogy nem éri meg harcolni azért az egy pohárért, az eldobott műanyagpohár-hegyek között nevetségessé váltam a problémámmal. Olyannak éreztem magam, mint egy megszállott, aki puszta kézzel szeretne megállítani egy száguldó vonatot.

Az egyik nap hajókiránduláson vettünk részt. Gyönyörködtünk a csodaszép tájakban, úsztunk és horgásztunk a tengerben, végül pedig a hajó végében, grillen sütöttük meg, amit fogtunk. Hét ágra sütött a nap, a tenger hol zöld, hol mély türkiz, hol indigókék színben pompázott, és fehérrel fodrozták a hullámok. A látványba azonban minduntalan belerondított egy-egy úszó műanyag palack, nejlonzacskó, viaszosvászon asztalterítő... Alig hittük el, hogy ez itt előfordulhat. A matrózfiú különböző halfajokról beszélt, melyek közül egyesek a mélyben, mások a felszín közelében élnek, és ennek megfelelően próbáltunk horgászni. A vízfelszín közelében látott halak közül több is szemétnek bizonyult, és egyetértettünk abban, hogy a mélyben még rosszabb lehet a helyzet.

A szálloda vendéglőjében rendkívül sok vendég étkezett, csúcsidőben alig lehetett üres asztalt találni. Ahogy egy család felállt az asztaltól, azonnal lecsapott valaki a helyére, a pincérek nem győzték lekapkodni a maradékokkal teli tányérokat, poharakat, asztalterítőket. Sajnos kevés volt az üres tányér, mindenki pazarolt, olykor egészen nagy adagok tűntek el a süllyesztőben. Arra gondoltam, hogy ebből a rengeteg maradékból valahol néhány malac, disznó királyi életet élhet, és sok éhező gyerek szívesen lenne a helyükben. Néha mi is pazaroltunk, mert telhetetlenek voltunk, mert mindent meg akartunk kóstolni, de hamarabb jóllaktunk, mint gondoltuk volna, vagy nem minden ízlett az óriási választékból. Ilyenkor a feleségem szedte le az asztalt, szégyenkezve próbáltuk mihamarabb eltüntetni a pazarlás nyomait. Egy alkalommal én is segítettem neki, és megdöbbentő látvány fogadott. A mosogatókonyha előtt egyetlen óriási szeméttároló volt. Ide dobtak mindent: ételmaradékot, használt szalvétát, műanyagpoharat, dinnyehéjat, és természetesen a félig papír, félig viaszosvászon asztalterítőket is, miután letörülgették vele az evőeszközökről az ételmaradékot. Persze a megmaradt italokat is ide löttyintették, olyan volt az egész, mint valami papírból és műanyagból kevert moslék. Hát ebből bizony nem sok disznót tartottak. A báros szavai jutottak eszembe. Szóval higiénikusabb, ha minden sört új műanyag pohárba adnak, hogy tíz perc múlva ebben a trutymóban kössön ki...

Vajon Európa vagy a világ hány luxusszállójában folyik ez a végtelen pazarlás a hangzatos all inclusive jelszó mögött? Miért jó nekünk így élni, miközben pár száz kilométerrel odébb emberek milliói éheznek? Vajon mennyi eredményre számíthatunk a műanyagmentes júliusi kampányunkkal, a napi egy-két megspórolt zacskónkkal, miközben a legmenőbb üdülőhelyeken ilyen iszonyú felelőtlenséget tapasztal az ember? Ez a híres európai jólét? Így nyaralunk igazán?

Mostanában is van nálam szatyor, kosár vagy többször használatos műanyag zacskó, hogy azzal együtt, amire szükségem van, ne vásároljak szemetet. Nem használok szívószálat, és elmondom, amit gondolok, bármilyen erőtlen is a hangom. Még mindig úgy érzem, hogy ha mindenki megtenné, amit megtehet, előbb-utóbb megváltozna a helyzet. De kétlem, hogy eljön az idő, amikor mindenki meg is teszi, amit megtehet.