Arról vala szó, hogy ki kell-e tüntetni 75. születésnapján Horn Gyulát vagy sem. Ismét kétfelé szakadt az ország, az egyik tábor igent mondott, a másik nemet. Ha ’56-ra emlékezünk, bizony jogosnak tűnik Sólyom László elutasítása, hiszen a pufajkás mozgalom nemcsak azt szolgálta, hogy begyűjtsék a kinn lévő fegyvereket, hanem azt is, hogy leszámoljanak a még ellenállni merészelő csoportokkal, melyek miatt nem tudták konszolidálni hatalmukat az orosz tankok árnyékába visszatett vérszomjas gárdisták, akik ártatlan diákokat gyűjtöttek be, kínoztak félholtra, ha úgy adódott. Tudjuk ezt, mert Kolozsváron diákoskodtunk éppen, a teológiára minden hír befutott, s a Kossuth rádió is mondta a rémisztő híreket, amíg be nem fogták a száját a forradalmi bemondóknak. Pontosan tájékozódtunk, a nagy, telepes rádió jó szolgálatot tett, csak gondoskodni kellett a hűtéséről. Annyi hír jutott el hozzánk, hogy könyvet lehetne írni belőle. Olyanok is voltak, akik valamelyik vonat ablakán kidobott levelet vagy papírfecnit hordoztak, állítólag Kolozsváron is vonultak át olyan vonatok, melyekben magyar diákokat vittek ,,továbbképzésre" a béketábor valamelyik lágerébe.
Közben teltek az évek, Magyarország a szocialista tábor legvidámabb barakkjává nőtte ki magát, s aki nincs ellenünk, az velünk van jelszó megjuhászította nagyjából a vérgőzös fejeket is. De a hamu alatt azért izzott a parázs, később hallani lehetett Pozsgay Imrétől, hogy 1956-ban népfölkelés volt, Szűrös Mátyás meg említeni merte, hogy a határokon túl élő magyarokért is felelősséggel tartozik az anyaország.
Szép sorjában alakultak az olyan szervezetek, mint a Szabad Demokraták Szövetsége, a Nyilvánosság Klubja, a Fidesz. Olyan kiadványok jelentek meg, mint a Tiszatáj, a Mozgó Világ, a Beszélő, s 1987-ben megalakult a Magyar Demokrata Fórum (Lakitelek). Az MDF 1988. június 27-én a Hősök terén százezer ember jelenlétében tüntetett a romániai faluromboló programterv ellen. A kommunista rendszer összeomlása gyors és látványos volt. Mintha Dürrenmatt Nagy Romulus című drámáját játszották volna le a szemünk előtt. Romulus, amikor rádöbben, hogy birodalma túlélte önmagát, és esélye sincs a feltápászkodásra, megnyitja az utat a frissen érkező Odoákernek (germán vezér). Dürrenmatt azt akarta elmondani ebben a drámájában, hogy a kivénült, avítt birodalomnak félre kell állnia az új, frissen érkező elől. Az érett alma természetszerűen leesik fájáról. Magyarországon is ez történt, egy rendszer, amelynek kezében voltak a fegyverek, gazdasági hatalma csak neki volt, mégis ,,önként" mondott le hatalmáról. A vezérkar tisztában volt azzal, hogy a világpolitika Közép- és Kelet-Európa sorsát alapvetően megváltoztatta, s ez egyenes folyománya a gorbacsovi reformoknak, a glasznosztynak s a peresztrojkának.
1989 szeptemberében a keletnémet menekültek elözönlötték a szomszédos országok nyugatnémet követségeit, s jött a nagy robbanás: szeptember 13-án Magyarország megnyitotta előttük nyugati határait. A magyar gesztus nagy nemzetközi elismerést hozott Horn Gyula külügyérnek s az egész Németh-kormánynak. Akkoriban járta a híressé vált mondás, hogy ki korán kel, Trabantot lel, ti. a keletnémet turisták hagytak csapot-papot, Trabantot és sátrat, s úgy mentek Ausztria felé, mintha attól félnének, hogy csak negyedórányi időre marad nyitva a határ. Akkor, melegében azt mondták a rádióadók, hogy Gorbacsov érdeme volt a gesztus, de ha jól elgondolkozunk a dolgon, megérett az idő a változásra, eljött a hajnalhasadás ideje, s az éber kakas ezt tudta, leste, várta a pillanatot, hogy amint virradni látszott, kukorékolásba kezdjen.
