Farkas Réka
Miként egy összefércelt tákolmány is darabjaira hullik egy nagyobb rándításra, úgy látszik összeomlani a román államhatalom minden területen. Harminc év – vagy még ennél is sokkal több – hozzá nem értésével, kapkodásával, egyéni érdekek mentén összetákolt intézményi és jogszabályi rendszerének „eredményeivel” szembesülünk szinte mindennap ezen a nyáron. Azzal, hogy bármerre tekintünk, jóformán semmi nem működik rendesen ebben az országban.
Egymást követik a véres tragédiák, melyek drámaiságukon túl sorra fedik fel a rendszerhibákat. Nem egy-két, véletlennek is tekinthető, olykor emberéleteket követelő „botlással” szembesültünk, hanem sorozatokkal, melyek megmutatják, mekkora a gond. A 112-es segélyhívó nemcsak a caracali lánynak nem nyújtott segítséget, de az elmúlt hetekben újabb és újabb bajba jutottakat utasított el. A rendőrség nem csak az Olt megyei kisvárosban nem mozdult, mikor szükség lett volna rá, de közömbösen nézte végig Galacon egy vérző kislány szenvedését, és gond nélkül visszaengedett az erőszaktevő apához egy másik gyermeket. Egymás után érkeznek az elrettentő esetekről szóló hírek, minden bizonnyal eddig is bőven történtek hasonlóak, csak most nagyobb nyilvánosságot kapnak, érzékenyebbé vált a közvélemény.
A másik tragédia, egy pszichiátriai kórházban elkövetett többszörös gyilkosság az egészségügyi rendszer gondjait fedi fel. Az emberi mulasztáson túl az évtizedek óta tartó alulfinanszírozottság is szedi áldozatait. És kiderül, országszerte még számos hasonló kórházban ugyanez a helyzet, nyomorúságosak a körülmények, közömbösek az alkalmazottak. De kiderült az is, hogy a sokat dicsért gyermekjogvédelmi rendszer sem jobb a többinél. Hiába kap videófelvételt a tengerparton koldulásra kényszerített, nyomorgó, turisták lába mellett alvó gyermekekről, a hatóság napokig nem találja őket, vezetői mossák kezeiket, hisz ami nincs, azzal nem kell foglalkozniuk. A miniszterek pedig kivizsgálnak, leváltanak, majd minden megy tovább ugyanúgy, a következő tragédiáig.
Hiába üzen hadat hetente a miniszterelnök a bűnözésnek, hiába szólítja fel a polgárokat, hogy bízzanak az állam intézményeiben, szavai üresen csengenek, hisz érdemi változás nem érzékelhető. Akárcsak korábban, ismét látszatintézkedésekkel, kapkodással fednék el a bajt. Mentik embereiket, mentik magukat, és abban bíznak, ahogy eddig, ezután is lesz valahogy. Tákolják, toldozzák-foldozzák tovább, hátha még fenntartható a működőképesség látszata, a lakosság pedig menekül innen, és aki marad, már nem is változást remél, csupán annyit, hogy túlélheti e kártékony, romboló, gyilkoló állam ténykedéseit.
