Czegő Zoltán: Búzaszentelő

2019. augusztus 24., szombat, Kultúra

Valami nagy ünnep lakodalom
az lehet odabenn az erdőben
Csupa élet a domb édes alkalom
hogy a sánta koldus is betérjen

Megértem kegyben sok búzaszentelőt
Titkon egy kalászt se vittem haza
Imádkoztak harangjaink delelőt
Egy népnek nőtt a búza halmaza

Tatánk jóvoltából csak megtelt a hombár
Száll tarlókon a gyermekkacagás
Tízévesen megtudhattam immár
mért könnyes a cséplős áldomás

Nem lehet az hogy ne lenne jobban
Hallom az elballagó cséplőgép után
Erőt kap a szó ma is karomban
Osztán tanulj Ne élj sután bután

Legsúlyosabb szavam lett az el
Népek imák termés hurcolkodása
Ki ma erre jár kapukat se lel
Pohárnyi víz sincs itt már áldomásra

2019. aug. 11.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt vesz-e a december 1-jei parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 181
szavazógép
2019-08-24: Kultúra - :

Szelek beszéde (Tárca)

Két ember ült egy-egy szép, kerek kövön. A bözödi határban. Az egyik én voltam, a másik egy nálamnál valamivel okosabb ember. Az ő nevét nem mondom meg, nehogy pletyka legyen a beszélgetésünkből. Mert beszélgettünk. Kiadósan. Az egyik legtöbbször Bözöd felé nézett, a másik legtöbbször Bözödújfalu felé. De nemcsak a tekintetük, hanem a véleményük is kétfelé ágazott. Ezért is tudtak kiadósan beszélgetni.
2019-08-24: Nemzet-nemzetiség - :

Létezik-e közös út? (Úzvölgyén innen és túl)

A többség bizonyos hatalmi ágazataiban tevékenykedő elkötelezett nacionalisták folyamatos árokásási próbálkozásai oda vezettek, hogy soha nem látott mélypontra süllyedt az eddig sem túl baráti magyar–román viszony. Az állami intézmények – holott a törvények egyértelműen nekünk adnának igazat – folyamatosan szemet hunynak, bizonytalankodnak vagy épp az ellenkezőjét teszik annak, ami normális esetben elvárható lenne tőlük. A hétköznapokban azonban élni kell, párhuzamosan, itt, a közös lagúnákban, mert ez az ország épp annyira a miénk is, mint amilyen mértékben az övék.