Dăncilă asszony meg is kezdte kampányát, az aláírások összegyűjtését lelkiismeretesen már vasárnap a Szatmár megyei Ráksa községben, az Avas alatti településen népviseletbe öltözött gyermekek és hűséges miniszterei körében a helybeli polgármester elsőként írta alá a támogató ívet. Olyan ez a kép, akár egy gigantikus szocreál festmény a kommunista pártbizottság épületében. A kormányfő eközben meggyőződéssel ismétli, olyan előnnyel rendelkezik, mint senki más: ellentétben vetélytársaival ugyanis ő hallja és érti az emberek szavát, mert közéjük megy. A nép egyszerű fia ő, mondhatná, ha igaz lenne. Hiszen üres szavak ezek, még akkor is, ha az elmúlt időszakban próbált változtatni stílusán, próbált emberibb arcot ölteni. Hitelességéről sem lehet ódákat zengeni, habitusáról, tartásáról még kevésbé. Ráadásul a körülmények is ellene dolgoznak mind társadalmi, mind politikai téren.

Ezt a mélyrepülést nem lehet látszatintézkedésekkel és nyugdíjemeléssel ellensúlyozni, megállítani. Paradox módon a caracali szörnyűségek arra is esélyt teremtettek, hogy Viorica Dăncilă példátlan szigorral teremtsen rendet, vezessen be intézményi reformokat, példásan ostorozzon a magatehetetlen hatóságok berkeiben. Ám ez egyrészt túl kemény diónak bizonyult, s még ha lenne is valamiféle elkötelezettség benne a jobbításra, hűséges csatlósa és bizalmasa, Mihai Fifor belügyminiszter gondoskodik arról, hogy érdemi változás ne legyen a tárcáján belül, szakmai tapasztalatlansága csupán arra elegendő, hogy ez az ügy a süllyesztőbe kerüljön.

Mindez önmagában is elég lenne egy kormányválsághoz, mi több, akár a bukáshoz is, ám az újonnan körvonalazódó politikai szövetségek, illetve a liberális demokraták távozása a kormánykoalícióból megpecsételi Dăncilă jövőjét. Nem csupán az elnökjelölt sorsát lehetetlenítik el, hanem pártjáét is. Lassan parlamenti többségüket is elveszítik, és ezt börtönben ülő vezérüknek, illetve az őt végsőkig kiszolgáló hűséges elvtársainak köszönhetik. Igaz, ez sovány vigasz mindazoknak, akik egy percig sem cimboráltak velük, és ma fogják a fejüket az ország zűrzavaros helyzete miatt. Csak annyit érzékelnek, hogy ami történik, sok hűhó semmiért, lehet ez még ennél rosszabb is.

A szociáldemokraták addig hagyták lefelé csúszni az országot, amíg ők maguk is elindultak a lejtőn, a jelek szerint megállíthatatlanul. Éppen ezért Dăncilă asszony elnökjelölti csatája reménytelen, mi több, értelmetlen. Jóformán meg sem kezdődött, sorsa máris megpecsételődött. Ez a harc lesz a végső, immár csak az a kérdés, csupán számára, avagy pártját is magával rántja a mélybe.