Farkas Réka
Három évvel ezelőtti dicsőséges kormányra kerülésük óta a szociáldemokraták válságból válságba sodorták az országot, és most, úgy tűnik, elérkeztünk a végjátékhoz. Még nem tudni, néhány hétig vagy hónapig tart uralmuk, de bukásuk már bizonyos, és az is, hogy az SZDP-nek nagyon mélyről kell majd megpróbálnia felkapaszkodni.
Jelentős fölénnyel nyerték meg a 2016-os választásokat, Liviu Dragnea hatalma csúcsán nem győzött lubickolni a dicsőségben. Ígéretekkel teli, életképtelen kormányprogrammal taroltak, és elkezdődött az ámokfutás részben irreális gazdasági elképzeléseik megvalósításáért, de sokkal inkább azért, hogy az igazságügy reformjának ürügyén elfedjék korábbi gazemberségeiket. A pártelnök szabadsága volt a tét, és ezért mindent feláldozott: hű embereit, kormányokat, törvényeket. Úgy gondolták, fizetés és nyugdíjemelésekkel befogják a nép száját, az pedig hálából szemet huny tisztességtelen ténykedéseik felett. Kétszeresen is tévedtek.
A gazdaság sehogy nem akart úgy viselkedni, amint azt papírra fektették, az állami ágazat túlfinanszírozása, a beruházások lebénítása, a magáncégek nyúzása olyan inflációt generált, amely elnyelte a szétosztogatott többletet, a GDP ugyan növekedett, nem is kicsit, hála a fogyasztás élénkülésének, de valós fejlődés sehol nem mutatkozott. Az igazságügy szájuk íze szerinti átszabása is csak részben sikerült, cseppet sem leplezett ügyeskedéseik hatalmas ellenszenvet váltottak ki a polgárok jelentős részében, és még vezérüket sem tudták megmenteni, Liviu Dragnea május vége óta börtönben csücsül. A csúfos EP-választási szereplés után ez volt az a lökés, amely végképp elindította az SZDP-t a lejtőn.
Dragnea embereinek félresöprése, a másodvonal élre törése nem oldotta meg az SZDP gondjait. Erőskezű vezető hiányában felőrölik a pártot a belső ellentétek, nincs, aki kordában tartsa, elhallgattassa az elégedetlenkedőket. Vinnék tovább Dragnea kormányprogramját – mit is tehetnének? –, de egyre kisebb a fedezet, félretennék az igazságügy kérdését, majd mégsem, hisz sokaknak lenne még szüksége mentőövre. Dăncilă megpróbálja eljátszani a hős vezért, ám úgy tűnik, nem sikerül, koalíciós partnereik, Tăriceanuék máris elmenekültek a süllyedő hajóról, és a maradók hiába mantrázzák, hogy ők nem hagyják cserben a népet, napjaik meg vannak számlálva.
Úgy tűnik, ismét hosszabb válságra kell berendezkednie Romániának, mert az ellenzék ugyan látványosan ünnepel, de tulajdonképpen senkinek nem akaródzik egy évre (a választásokig) átvenni e csődtömeg irányítását. Egyetlen észszerű megoldás az előrehozott választás lenne, ám saját feloszlatását eddig még egyetlen parlament sem szavazta meg. Zűrös, viharos ősz elé nézünk, melyet tovább színesít az államelnök-választás, Románia pedig – akárcsak az SZDP – gurul tovább, lefelé a lejtőn, mert mindenik pártnak, politikusnak fontosabb saját érdeke, mint az országé.
