A késői óra ellenére sokan voltunk a sepsiszentgyörgyi Szimplában, ahol a Manus Őrkői Cigánytalálkozó részeként Jónás Tamás magyarországi író-költővel Csernátoni Loránd beszélgetett. A téma a cigány irodalom volt, ugyanakkor az Egon- és Herder-díjas költő néhány személyes vallomása mellett felolvasott verseiből.
A kötetlen beszélgetés azt a kérdéskört boncolgatta, hogy mit jelent cigánynak lenni, s annak van-e kulturális hozadéka. Hogy miért nem kellene megkülönböztetnünk egymást, hiszen azok a kulturális metszetek, amelyek bennünk vannak, sokkal inkább közösséget alkotnak, mint elkülönítenek bennünket egymástól. Jónás Tamás szerint saját példája is mutatja, hogy igenis, ki lehet lépni a kötöttségekből, le lehet győzni azokat a hátráltató tényezőket, amelyek az embert egész életében szegénységben tartják. A kitörést a tanulás segítheti. Az összes többi a véletlenen és Istenen múlik, de ha tanulunk, akkor nagyon sok esélyt adunk a véletlennek.
Hogy létezik-e cigány irodalom, arra könnyű a válasz: igen is és nem is. Azért van cigány irodalom, mert vannak cigány származású írók és költők, akik akár magyar, akár cigány nyelven alkotnak. Ugyanakkor nem létezik, mert az irodalom nemesebb fogalom annál, mint hogy cigány, mert az lefordítható, átültethető.
A cigányoknak van egy nem pontosan megfogalmazható kulturális közössége, ami nem feltétlenül a nyelven, inkább léttapasztalaton alapszik, és leginkább a szegénységgel rokonítható. A többségi nemzetek gyakran keverik a cigányság kultúráját a szegénység kultúrájával, és sokszor rámondják olyan emberekre is, hogy cigányok, akik származásilag nem azok, csak úgy élnek. A szegényeket támogatni kell, a gazdagokat pedig arra kellene ösztönözni, hogy támogassák a szegényeket – Jónás Tamás ezt látná a társadalmi körforgás lényegének.
Felmerült továbbá a kérdés: szégyelljük-e, hogy cigányok vagyunk, vagy épp legyünk büszkék rá? A szégyen nem a cigány emberből fakad, hanem azt rá-akasztják – vélekedett Jónás Tamás. A világon a legfontosabb vezérlőelv a szeretet – ennek ellentéte nem a gyűlölet, hanem a szégyen. Ha valaki előtt szégyellnem kell magam, akkor ott biztosan nincs szeretet. Az az ember, aki nem kap szeretetet, elkezdi szégyellni magát, mert azt gondolja, hogy ő nem szeretetre méltó. „Ne higgyétek, hogy amiért nem szeretnek, azért nektek szégyellni kellene magatokat” – üzente Jónás Tamás, majd a beszélgetés után felolvasással folytatódott az est.
