Családtámogatási programokra például kétségtelenül szüksége van Romániának ahhoz, hogy a negatív szaporulatot és a fiatalok kivándorlását ellensúlyozza. Ez olyan téma, amivel a hatalmon vagy ellenzékben levőknek is foglalkozniuk kellene, sőt, amiben közös nevezőt is lehet találni – sokkal könnyebben, mint a megyevezetők megválasztását illetően, ami már politikai kérdés. Az anyanyelv-használati jogok egyáltalán nem érdeklik a román döntéshozókat – legfeljebb az RMDSZ szavazataiért ígérnek ezt-azt, amit aztán nyugodt lélekkel nem tartanak be –, a kommunizmusban államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása sem igen fáj másnak, a vadkárokra is Székelyföldön panaszkodnak a legtöbbet. Talán ez az oka, hogy a környezetvédelmi tárca még arra sem volt képes, hogy elvégeztessen egy hiteles medve- vagy vaddisznószámlálást, és ennek alapján, ne az állatvédő civil szervezetek és a vadásztársaságok játéklabdájaként mozduljon.

Az édes – és igen jól megfizetett – semmittevés egyébként elterjedt jelenség a román közszférában: a caracali gyilkosságok kapcsán kiderült, hogy a rendőrség kényelmesebbnek találja bizonyos ügyek szőnyeg alá seprését a sok munkával járó felderítésnél, és van bőven példa más területekről is. A pártok sem nagyon fárasztják magukat, a szociáldemokraták programját a 2016-os választások után tudtuk meg, a liberálisoké most sem ismert, a kisebbeké – köztük az RMDSZ-é – inkább vágyálom. Prioritási listákat azért még közzétesznek, ezek is elég beszédesek.

A kormányzásra készülő Nemzeti Liberális Párt az idén Liviu Dragnea megbuktatásán és a líceumi, egyetemi felvételik felélesztésén kívül csupa általánosságot fogalmazott meg (az állami intézmények normális működése, nemzetközi partnerekkel való kapcsolat és hasonlók), de a Szociáldemokrata Párt sem dicsekedhet. Viorica Dăncilă kormányfő év elején az oktatást, az egészségügyet és a beruházásokat tűzte zászlajára, majd egy béremeléssel le is tudta az egészet. Ez az ágazatban dolgozóknak fontos, de náluk jóval többen érintettek: az iskolába járó, elavult és túlzsúfolt program miatt szenvedő gyermekek, a csak elméletileg ingyenes oktatás terheit nyögő szülők, és mindenki, aki akár egy nátha miatt is szembesül a hazai egészségügyi ellátás hiányosságaival.

Az oktatás lényegi gondjait a legszebben csempézett mellékhelyiség sem fogja orvosolni, betegségmegelőzésnek se híre, se hamva, új kórházak sehol sincsenek, a 180 kilométernyi új autópálya negyede sem lesz meg az idén. Igaz, közben változtak a prioritások: az SZDP már csak a fennmaradásért küzd, az ellenzék csak a hatalomért. Ki törődjön az emberekkel?