Románia és Magyarország kormánya eddig három ízben tartott együttes kormányülést. Az elsőre 2005. október 20-án Bukarestben, a másodikra 2006. november 16-án Budapesten került sor, a harmadiknak Nagyszeben, Európa akkori kulturális fővárosa adott otthont 2007. november 14-én, a negyedik, idén október 21-re tervezett közös kormányülés házigazdája Magyarország lesz.
Induláskor, három évvel ezelőtt Călin Popescu Tăriceanu és Gyurcsány Ferenc úgy gondolta, s ezt nyilvánosan mindketten el is mondták, remélhetik, hogy a román—magyar kapcsolatokban meg tudják ismételni a híres francia—német megbékélést, hogy a két, egymást meglehetősen nagy gyanakvással figyelő nép kormányait követve megbékél egymással, feledi az évszázados ellentétet, a mába nyúló gyanakvást és kölcsönös intoleranciát. Az álmok nem váltak valósággá, a két kormány minden eddigi találkozója jószerével protokolláris volt. Így szinte természetes, hogy nem hozott olyan eredményt, mint a franciák és németek háború utáni megbékélése. Igaz, az említett két kormány óriási összegeket fordított és fordít mai napig — alapítványokon keresztül — a két nép kölcsönös megismerésére. Diák-, ifjúsági programokat szerveztek, hogy a fiatal nemzedék valóban megismerje egymást, a másik nép kultúráját, múltját, tízezer számra látogattak — állami, illetve alapítványi támogatással — a szomszédos országba, együtt tanultak, szórakoztak, utaztak. Ennek eredményeként s sok más közös gazdasági, kulturális terv életbeültetése révén oldódott valamelyest a kölcsönös gyanakvás, s vált mára modellértékűvé a megbékélésük.
Román—magyar összefüggésben ez közel sem áll így, a kormányülések elősegítették ugyan néhány fontos gazdasági, kulturális gond megoldását, új intézmények születtek mind Romániában, mind Magyarországon, a korábbinál jobb viszony jött létre az Etnikumközi Kapcsolatokért Felelős Román Hivatal és a Magyar Kisebbségügyi Hivatal között, autópálya-építési és vasútbővítési megállapodást írtak alá, tető alá hozták a határ menti megyék együttműködésének programját. Ám ezek megvalósítása körül akadnak azért gondok, s ami a legsúlyosabb: az eddig tartott három közös kormányülésen kerülték a magyarság szempontjából legfontosabb kérdések napirendre tűzését. Az autonómia például soha szóba sem került, az önálló Bolyai Egyetem újraindítása sem, vagy nem sikerült közös nevezőre jutni a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös finanszírozása ügyében sem.
Most meg, Tăriceanu közelgő távozása és Gyurcsány egyre bizonytalanabb jövője okán, aligha remélhető a kötelező udvariassági körökön túl, a már elfogadott vagy folyamatban lévő programok megerősítésén s egy-két felfrissített kisebbségpolitikai ígéreten kívül más.
