Ha mindannyiuk padján ott lehetnének a szép, tartalmas tankönyvek, ha nem a korán keléstől, az egész napos rohanástól, a végtelenül hosszú, sokszor unalmas óráktól, az estig tartó tanulástól kellene rettegniük. Ha új tanterv szerinti, új órarendet böngészhetnének, négy-öt, legfennebb hat óránál többet nem kellene a padban gunnyasztaniuk, ha érdekes, kíváncsiságot felkeltő, elmenyitogató lenne mindaz, amiről a tanító, tanár beszél majd nekik, ha nem a magolást várnák el tőlük, hanem valóban elméjüket palléroznák.

Ilyen beszámoló sajnos idén sem születhet, a gondok nemhogy fogynának, évről évre csak szaporodnak a román tanügyben. Nem lesz sem jobb, sem eredményesebb, csak a bizonytalanság, a káosz növekszik. A jelenlegi ideiglenes oktatási miniszter még néhány hétig regnálhat, és ki tudja, utána ki jön, milyen nagyratörő ötletekkel, hisz láttunk már tanév közben megváltoztatott játékszabályokat, módosított vizsgarendet. Most éppen a képességvizsga, a kilencedik osztályba bejutás borzolja a kedélyeket, egy miniszteri rendelet – amely még a korábbi tárcavezetőnek, Ecaterina Andronescunak köszönhető – megtiltja, hogy líceumba iratkozzanak azok, akik ötösnél kisebb jegyet értek el a nyolcadik utáni vizsgán. Mert a minisztérium nem jobb eredményekre törekszik, nem tanulásra sarkallná a diákokat, hanem a látszatot kozmetikázná. S közben tovább degradálja a jobb időket élt és oly szükséges szakoktatást, ahová nem azok mennek majd, akiket vonz egy-egy szakma megtanulása, hanem a „rossz tanulók”, akik a tanügy irányítói szerint nem hivatottak többre. És így majd legalább az érettségi eredmények is jobbak lesznek – számigálhattak a román oktatási rendszerre oly jellemző, átgondolatlan, következményeket nem mérlegelő „zseniális” rendelet kiötlői.

Az elmúlt három évtizedben ritkán csillant fel a remény, hogy valami jobbra fordul a román oktatásban, és aztán az is gyorsan szertefoszlott. Keserűek a tanévkezdések és -zárások, a vizsgák, az eredményeik, megkeseredetté vált a tanárok egy jelentős része (tisztelet a kivételnek), és egye több gyermek utál iskolába járni, tanulni. Az ezért felelősöket azonban mintha mindez nem zavarná, személyes ambícióik kísérleti terepének tekintik a tanügyet. Így az új tanév küszöbén azonban ugyancsak időszerű a kérdés: hol a legalja, mennél mélyebbre nem lehet már süllyedni, hogy valós, érdemi változás jöjjön, és gyermekeink áldozati nemzedékei után ne váljanak unokáink generációi is azzá.