Indulnék tovább, de egy pillanatra összezavarodok, s bevillan, hogy mennyire jellemző ez a jelenet a világunkra.

Próbálom tartani a ritmust, és megfelelő sorrendben intézni az ügyeket, különben széthull a rendszer. Percenként kell dönteni, és ha rossz döntést hozol, dupla erőfeszítésbe kerül megtalálni a visszautat. Néha arra gondolok, hogy jó lenne időnként úgy élni, mint egykor nagymama, aki hetekig ugyanazt a munkát végezte: például metszette a szőlőt reggeltől estig. Ha elfáradt, leült, ­hosszan kémlelte a láthatárt. Tökéletes összhangban volt önmagával és a világgal...

De hol is tartottam? Mi a következő? Úgy érzem magam, mintha lebegnék a semmiben… Aztán lassan visszajön a jelen, a fontos dolgok. Visszasüppedek a mankóim közé, melyek nélkül élni sem tudnék már. Mobiltelefon, számítógép, internet. És persze az autó. Az idősebbeknek a tévé is lételem, a hírekkel, sorozatokkal… Te döntesz! – halljuk úton, útfélen. Döntöttünk, és ezt az életet választottuk. Úgy döntöttünk, hogy a fenti eszközök segítségével kihozzuk magunkból a maximumot.

A tudás hatalma leáldozóban, ma az információ az igazi hatalom. Az internet, a változó és örök jelen idő. Igaz vagy hamis? Eredeti vagy másolat? Mindegy. Azonos. Nagyjából ismerni kell. Sok új, érdekes információ birtokában kell lennem. És fontos a nyitottság mindenre, mert minden fontos lehet. Aki semmit sem keres, az mindent megtalál. Ha nincs kérdés, minden válasz kielégítő.

Keményen dolgozunk, és közben társasági életet is élünk, virtuálisan itt van velünk minden barátunk. Pusy888 puszit küld Kanadából, de az ilyen apróságokat észre sem vesszük. Egész nap olvasunk, és mégsem. Átfutunk egy-két portált, napilapot, másra nem marad idő. Könyvek? Regények? Ezekből a rövidített változat is bőven sok. Az elsődleges szempont, hogy egyszerű, kényelmes, gyors legyen. Továbbá, hogy kevés helyet foglaljon, s ha lehet, csinálja magától…

Úgy döntök, hogy inkább mások döntsenek helyettem, mert nem érdekel, vagy egyszerűen nincs időm erre. És minek felelősséget vállalni? Villogjon csak nyugodtan az óriásreklám fölöttem, nem zavar. Semmi sem zavar. Csak én vagyok és a jelen perc, mások és más korok nem léteznek számomra. A választás, az állásfoglalás nagyon nehéz, amikor homályos az érzékelés, ezért a véletlenül elejtett tárgyak a legszebb műalkotások.

A valóság szerkezete és működése pillanatról pillanatra változik. Ami nyilvánvaló, az senkit nem érdekel, ami meg nem, az nehezen befogadható. Aki ragaszkodik a tegnapi beidegződésekhez, észrevétlenül elmarad. Te döntesz, de úgy érzed, hogy az életednek nincs valódi értelme, célja, rendeltetése. Rohansz az újabb és újabb lehetőségek labirintusában, de nem tudod, hogy honnan hová tartasz. Mindig jobbat és többet remélsz, már arra vágysz, ami a szabadságon is túl van. Csakhogy ez már nihil, egy olyan állapot, ahol nincs különbség jó és rossz között.

Te döntesz! – hirdeti a reklám. Állok előtte, s lassan megértem: ez valójában semmit nem jelent. Tehetetlenné formált bennünket ez a rengeteg lehetőség. Azt cipeljük magunkkal, amit belénk sulykol a világ, nem azt, amit valóban szeretnénk. De mit is szeretnénk? Egyre kevésbé fontos a dolgok tartalma, a befogadás aktusa érdekel igazán.

Mi döntünk, de valójában nem is tudjuk, hogy milyen választási lehetőségeink vannak. Eltévedtünk egy idegen világban. Új nyelveken ír az élet nekünk, olyan nyelveken, melyekben a múlthoz kötődő érzékelésmód káoszt, értelmetlen szavakat lát. Szeretnénk megérteni az összefüggéseket, de erre sosem marad időnk, energiánk. Majd megoldódik valahogy, a káosz majd rendezi önmagát.