Nem semmi, különösen ilyen nagy magyar nemzeti kánikulában, amikor még a talajvizet is eladják a talpunk alól.

Nem vicc: megmagyarázom. Arról is szó van, hogy az ivóvizet is nyugati tőkéseknek adják el, ahogy a villanyt, az ipari egységeket, földet. De erről már szóltak sokan, és még szólnak majd, éppen olyan hiábavalón, mint eddig...

Honnan ennyi víz? És honnan ennyi vagon?

Nem kell sokat turkálnom nappali élményemlékeim között, hogy a borzasztó álom nyomára leljek. Mert ugye, az álom, akár a legendák, regék, mesék, valós elemek újraépítéséből születnek.

Most, amikor a magyar ,,kisebbségi" kormány feje szebbnél szebb, álomnál álmosabb adófehérítésekről beszél, fekete és sötétben igen jól eligazodó műveletekről — lásd: lopás, tolvajlás, rablás, hazaárulás címszavaknál —, kiderül valahogy a setétből az ügy, kétezer tehervagont adott el a Magyar Államvasutak fővezérsége, ócskavasként.

Tessék elképzelni, mettől meddig ér el kétezer vagon.

Utána tessék elképzelni, mától meddig ér el a rablók, tolvajok ügyének kivizsgálása.

Ha valamiben világszinten áll Magyarország, akkor a kivizsgálások végtelen voltában igen. Ügy van tehát, ügy van. De ez is csak addig tart, mint a napilapok hírfeje: holnap jön a következő.

Én pedig álmomban repdesek a kétezer vagon körül, mosnám tisztára azokat.

A dolog, az ügy annyira fekete, hogy nincs annyi víz.

Pikáns, az ám. Annyira az, hogy a pártok, kormánytöredékek érinteni sem merik. Özönölnek a hírek, születnek és eltűnnek hírmondók, de senki egy szót sem legfölül az ügyről. Legfennebb az akkor, öt, három évvel ezelőtti miniszter magyarázza, hogy ő ártatlan. De senki más. És a tetején a hab: úgy adódott el kézen-közön a kétezer vagon, mint ócskavas, hulladék.

És éppen akkor, amikor a teherszállítás veszteséggel ,,működött", vagonok híján. Pontosabban, hogy az ébren levők is megértsék: nem volt vagon szállításokra, de a vezérkar eladott kétezret a működő, jó vagonállományból. (Mondd, mi működik itt?)

Óhatatlanul bogozgatom magamban, immár ébredés után, hogy eltelik évtized, amíg mind, mind vizsgálják ezt a dolgot, a világ harsány mosolya mellett. Mert igaz, hogy másutt is lopnak, de hát ami itt megyen, az példátlan.

Ami fémből van, azt ellopják, eladják ócskavasként. Emlékezzünk a kora tavaszra: Budapesten a Nyugati pályaudvarról (-ból) elvittek tonnányi kábelt, csak úgy, senki nem látta (!), eladták ócskavasként...

Ma már nem csak harangokat lopnak el, szobrokat, de vizsgálják azt is, hogyan lehetne lehívni a boldogtalan haza égboltozatáról a műholdakat, esetleg a közeljövőben fémesnek tűnő bolygókat...

Kicsi kutya nagytól tanul. A nagy pedig engedi a kicsit, hadd tanuljon. Azt sem mellesleg mondom, hogy egyre inkább meggyőző az a vissza-visszatérő érvelés: odafönn módszeresen szétosztják, kiosztják Magyarországot, talajkincset, égboltot, harangot és harangkötelet.

Négyezer évvel ezelőtt Hamurabi asszír király törvénykönyvében szerepelt: Aki kertből fát lop, keze vágassék.

Ó, milyen hamar divatba jönne emitt a fél pár kesztyű, jó királyunk!