Látszólag meredek, de túlságosan elrugaszkodottnak mégsem mondható magyarázattal szolgált a forrásait és értesüléseit illetően rendszerint eléggé megbízható g4media hírportál a Rovana Plumb EU-biztos jelöltsége körüli kavarodásra, illetve a szociáldemokrata kormány időhúzására. A portál – kormányzati és brüsszeli csicsergőkre” is hivatkozva – nem kevesebbet állít, mint hogy az erősen eufemisztikus megfogalmazással összeférhetetlenségi gyanúval is terhelt volt miniszter jelölésével a Szociáldemokrata Párt valójában Viorica Dăncilă kormányfő számára készíti elő az egérutat a kabinet lassan biztosra vehető bukása esetére.
A forgatókönyv nagy vonalakban arról szólna, hogy Plumb asszonyság valószínűleg elbukik az európai parlamenti kérdezz-felelek során, a kormány pedig ekkor berobban egy új javaslattal, aki nem más lenne, mint Dăncilă. Persze, ez arra az esetre érvényes, ha a Dăncilă vezette csapat kibírja Plumb leszerepelésének pillanatáig, de a portál forrásai szerint létezik B-terv is: ha a kabinetnek mennie is kell – indítvány vagy bizalmi szavazás nyomán –, egy ügyvivő kormány még mindig javasolhatja a volt miniszterelnököt a biztosi bársonyszékre. A harmadik lehetőség is él természetesen, vagyis nem vágnak bele egy ilyen kalandba.
Mérget venni a fentiekre semmi szín alatt nem szabad, hiszen jelen állás szerint mind Rovana Plumb esélyeit, mind az esetleges visszautasítása utáni lépéseket illetően számtalan a kérdőjel, de számolni azért nem árt ezzel a lehetőséggel. Az első forgatókönyv alapján még inkább érthetővé válik, hogy a kormányfő – noha lassan minden ellene és kabinetje ellen szól – miért húzza az időt a bizalmi szavazás kapcsán, amit elkerülni most már nem tud, és ami egyre kevésbé kecsegtet a túlélés sikerével. A brüsszeli kiskapu a leginkább járható út Dăncilă számára. Belpolitikai opciói lassan teljesen beszűkülnek, hiszen kormánya bukása esetén nem kérdés, hogy a szocdemek gondolkodás nélkül feláldozzák. Ez egyébként akkor is valószínű, ha esetleg nem bukik a kabinet, a párt nem az első elnökét „zabálná fel” így. Az sem mellékes, hogy Dăncilă hitelesnek számíthat odakint, neve nem köthető gyanús ügyekhez, vagyoni bonyodalmai sem ismertek, kormányfői tevékenysége pedig nem biztos, hogy meghatározó lenne a megítélésében.
Emellett egy brüsszeli „kivonulás” már csak azért sem lenne haszontalan, mert így megúszhatná egy részét a rá zúduló itthoni kritikáknak, illetve kinevezése esetén kényelmes bársonyszékből nézheti végig, amint utóda, utódai megpróbálják valahogy kivezetni az országot a mások mellett az ő és csapata okozta káoszból. A biztosi poszt nagy előnye továbbá, hogy Brüsszel messze van, a mandátum hét évre szól, az emberek emlékezete pedig rövid. Így Dăncilă asszonyság az első vihar után könnyen elvegyülhet az EU bürokratikus dzsungelében úgy, hogy közben a holnapi betevőért se kelljen aggódnia.