Nem téríti meg az SZDP-nek az európai parlamenti választás kampányában elköltött összegeket az Állandó Választási Hatóság (AEP) – közölte a Szabad Európa Rádió. Az SZDP 3,38 millió lejt kért (ennél sokkal többet, mintegy 30 millió lejt költött, de a „magánadományok” nem számolhatók el), ám a választási hatóság ezt formai okokra hivatkozva visszautasította.
Azt kifogásolták, hogy az elszámolási kérést Mircea Drăghici írta alá, aki már nem a párt kincstárnoka, és nem volt írásos felhatalmazása a pártot törvény szerint képviselő Viorica Dăncilától. A választási hatóság első visszautasítása után az SZDP-s politikusok panaszt tettek, ám tegnap derült ki, hogy ezt is elutasították. Emiatt nagy a felháborodás a pártban, hiszen többen is nagy összegekkel támogatták a kampányt, és ezt most nem fogják visszakapni. A legtöbb pénzt, 800 ezer lejt Rovana Plumb veszítette – és ezt épp akkor tudta meg, amikor az EP jogi bizottsága (többek között e tisztázatlan eredetű összeg miatt) elutasította jelölését –, Crina Chilat 676 ezer lejt, Claudiu Manda pedig mintegy 436 ezer lejt sirathat. Rajtuk kívül még 13-an követelnek 50 és 200 ezer lej közötti összegeket; a legkevesebbet, 1904 lejt Maria Grapini adott a pártnak.