Vilmos 1027-ben, Ördög Róbert normandiai herceg (ur. 1027–1035) törvénytelen fiaként látta meg a napvilágot. Származása ellenére a későbbi angol király nyolcéves korában apja örökébe léphetett, és a normann előkelők állandó lázadozása dacára sikeresen meg is őrizte hatalmát. Vilmos normandiai uralkodása során igen tehetséges politikusnak bizonyult, ugyanis Flandriai Matildával kötött házasságával, majd az I. Henrik francia király (ur. 1031–1060) oldalán – később pedig ellenében – vívott háborúkkal sikeresen kikerekítette franciaországi birtokait.

Az uralkodó legnagyobb hódítása Angliához kötődött, melynek trónját – a szóbeszéd szerint – a gyermektelen Hitvalló Edward (ur. 1042–1066) már 1051 során Vilmosnak ígérte. A szent ki­rállyal ugyanakkor országlása során ritkán esett meg, hogy szándékai szerint cselekedhetett, ennek megfelelően halálos ágyán, 1066 januárjában ezt a döntést is megmásította, és Anglia legerősebb oligarchájára, Harold Godwinsonra hagyta koronáját. Edward végakaratát természetesen a normann herceg nem fogadta el, és – II. Sándor pápa támogatásával – az év során zsoldosokból és hűbéreseiből álló sereget toborzott az ország meghódítására.

Hódító Vilmos 1066 augusztusának végén felkészült az átkelésre, II. Harold pedig roppant hajóhadat gyűjtött ellene és ellenőrzése alá vonta a La Manche-csatornát. Az angol uralkodó helyzetét jelentősen megnehezítette, hogy féltestvére, Tostig és III. (Keménykezű) Harald norvég király (ur. 1047–1066) is harcba szállt a koronáért. Miközben II. Harold a normannok támadását várta, a norvégok váratlanul partra szálltak York közelében, így aztán az angol királyi sereg északra vonult, és szeptember 25-én, a Stamford Bridge-i csatában győzelmet is aratott. Hódító Vilmosnak hatalmas szerencséje volt, Harold ugyanis a norvég támadás miatt őrizetlenül hagyta a La Manche-csatornát, így aztán a normann herceg sikeresen végrehajtotta azt a hadműveletet, amit 1066 óta egyetlen stratégának – például Napóleonnak vagy Hitlernek – sem sikerült: átkelt a Brit-szigetre, és később uralma alá hajtotta egész Angliát.

Vilmos 1066. szeptember 28-án lépett szárazföldre Pevensey mellett. A trónkövetelő kedvező pozícióban volt, hiszen 7000 fegyveres állt mögötte, miközben Harold már jelentős veszteségeket szenvedett, ráadásul a normannokkal való összecsapáshoz hatalmas távot kellett megtennie. Vilmos seregei újjászervezése után a Hastings közeli mocsarakhoz vonult, hogy ott csapjon le ellenfelére. Terve bevált, ugyanis Harold október 13-án gyanútlanul megközelítette a szóban forgó várost, a meglepetés ereje és seregeinek fáradtsága nyomán pedig esélye sem maradt a győzelemre. Hódító Vilmos a hastingsi csatában elsöprő győzelmet aratott, az ütközetben Harold, az utolsó angolszász uralkodó is életét vesztette. A kontinensről érkező hadak hamarosan bevonultak Londonba, és 1066 karácsonyán trónra ültették I. Vilmost, a szigetország első normann uralkodóját.

Hódító Vilmos trónra lépése nemcsak egy sikeres és szerencsés hadjárat eredménye, hanem egyúttal egy új korszak kezdete volt Angliában, mely a kormányzásban, a diplomáciában és a kultúrában is maradandó nyomot hagyott. Bár az újdonsült király későbbi élete nagy részét Normandiában, a Franciaország ellen vívott háborúban töltötte – és ezzel elültette a 15. század közepéig húzódó angol–francia konfliktus magvait –, rendeletek útján gyökeresen átalakította a közigazgatást és a jogrendszert. Vilmos növelte a megyék hatáskörét, letörte a nagy hatalmú grófokat, hatékonnyá tette az adóztatást, miközben a híres Domesday Bookba összeíratta új királyságának minden lakosát, javait.

Az angol kultúrában is maradandó nyomot hagyott: a Londonban kialakított királyi udvar  hamarosan a francia műveltség fellegvára lett. Franciaországi gyökereik nyomán a normannok nemcsak a feudalizmus terén valósították meg a kontinensen látott mintát, hanem többek között az angol nyelvbe is új szavak tömkelegét hozták, mely ezt az addig is sokszínű – kelta-római-germán – kultúrát még egy árnyalattal gazdagította.

Tarján M. Tamás (RUBICONLINE)