Farkas Réka
Bármilyen területen készül európai felmérés, Románia az utolsó helyen kullog. Elmarasztalják elavult, kevéssé hatékony, hibákkal terhelt rendszereiért, mintegy magyarázattal is szolgálva, hogy miért nem tud ez az ország a valós fejlődés útjára lépni, kimozdulni végre ebből a semmi sem működik igazán jól állapotból. Néhány nappal ezelőtt a hazai pedagógusképzésről mondott szigorú ítéletet az Európai Bizottság: túl kevés gyakorlati tapasztalattal, modern módszertanok, korszerű, hatékony pedagógiai technikák ismerete nélkül kerülnek katedrára a romániai tanárok és tanítanak elmozdíthatatlanul, akár egy életen keresztül.
Újabb pofont kapott tehát az ezer sebből vérző román oktatási rendszer, és a jelentés rávilágított, bárki tanár lehet, aki beiratkozik egy úgynevezett pedagógiai modulra, ahol megtömik a fejét módszertani elméletekkel, de alig két-három gyakorlati óra megtartására kötelezik. Nyugaton a helyzet fordított, a tanárképzők a gyakorlatra fektetik a hangsúlyt. Nyolc évvel ezelőtt nálunk is törvénybe iktatták a finnországihoz hasonló képzés bevezetését, ám a jogszabályt soha nem ültették életbe. Győzött az egyetemek lobbija – közülük több elveszítette volna a tanárképzés jogát – és a szakszervezetek tiltakozása. Maradt hát minden a régiben: aki elvégez egy matematika, biológia, fizika vagy magyar szakot (még elnevezésükben sem szerepel, hogy tanárképzők lennének!) és leteszi a jobbára csak formaságnak tekinthető pedagógia vizsgát, mehet tanítani, akár van érzéke, tudása hozzá, akár nincs. Majd az élet, a tapasztalat megmutatja, mit, hogyan kell tennie, s ha nem, hát mit tegyünk? – egy rossz tanárral több…
Nem véletlen hát, hogy oly sok gyengén képzett, hozzá nem értő pedagógus nyomorítja gyermekeinket. Sokan választják ezt a szakmát olyanok, kiknek nincs jobb ötletük, hogy hol mit is tanuljanak tovább, vonzó a biztos állás és a ma már elfogadható fizetés is, és kevesen, nagyon kevesen vannak olyanok, akik valóban elhivatottságból lesznek tanárok. Ők azok, akik az elavult tanterv, túlzsúfolt órarend ellenére is meg tudják szerettetni tárgyukat a gyermekekkel, akiknek óráira szívesen jár a diák még akkor is, ha az elvárás szigorú.
Szerepel a jelentésben egyéb ínyencség is, például az érdemfizetések rendszere, amely arra ösztönzi a tanárokat, hogy elsősorban a nagyon jók versenyekre való felkészítésével foglalkozzanak, és elhanyagolják a gyengébbek felzárkóztatását, de kiemelik azt is, hogy nincsenek valóban jó, hasznos továbbképzések, s ha akadnak ilyenek, nem vonzóak, mert borsos árat kell fizetni értük. A romániai rendszer másik nagy hiányossága, hogy nincs lehetőség kettős képzésre és ennek hátulütője elsősorban falvakon mutatkozik meg.
Az oktatási rendszer reformját tehát a tanárképzés reformjával kellene kezdeni, ám jelenleg még hivatalos minisztere sincs az ágazatnak és az eddigi nagy újító tárcavezetők is kerülték ezt a kérdést. Jó tanárok nélkül nincs jó iskola, nincs jó oktatás, és a román társadalom mind mélyebbre süllyed. Ez lenne az örökösen viszálykodó, csak a hatalom megszerzésével elfoglalt politikum érdeke?
