Ez a délután nem volt naptár szerint megállapítva. Rendszerint az első komolyabb hóesést követő napra esett.

Akkor a bank pontosan három körvadászattal végigcserkészte a Nyulas dűlőt. Szörnyűséges-szörnyűséges vérfürdőt rögtönzött akkor a bank a nyulakban. A fehér hó csupa piros folttól tarkállott. Hatalmas társzekér szállította a legyilkolt áldozatokat, a lábuktól vendégoldalakra kötve, melyek úgy voltak odaillesztve a társzekérre, mint az épülő házak gerendaváza.

Az idei nyúlszaporulatban a Nyulas dűlőn egy nyúlmamának nagyon későn támadtak családi örömei.

Különösen az egyik, ötödik fia, nem valami sikerült gyerek lett. Annyi baj volt vele, hogy netovább! Gyönge volt, buta volt, álomszuszék volt. Testvérei réges-régen rendes, életrevaló nyulakká fejlődtek, ez az egy ötödik még folyton az édesanyja gyámolítására szorult.

Egyáltalán, ez az ötödik le nem ragadt soha édesanyjáról a vízfejével, még anyányi kamaszkorában sem. És hát mit tegyen egy jó nyúl édesanya? Tűrte koloncának ezt a hülye ötödiket, és gyámolította, babusgatta, ahogy tudta. Noha tudta, hogy csak paprikás lesz belőle még ez idén.

Túlszaporítani se kelljen a szót ezzel a mafla paprikásjelölttel. Ez ott lógott még azidőtt is édesanyja nyakán, amikor leesett az első, vastagabb hólepel a mezőre, és kijöttek az urak körvadászni. (...)

A paprikásjelölt ugyanazon kökénybokor alján húzódott meg édesanyjával, a Nyulas dűlőnek a faluhoz legközelebb eső fertályán. Ott, ahol az urak a gyilkos fegyverekkel az első nagy kört formálták meg és szűkítették egyre.

Borzalmas volt az öldöklés. Bizony alig menekült meg a puskások köréből a legbölcsebb nyúl is.

Már éppen odaért a vadászok szűkített köre ahhoz a kökénybokorhoz, amelyikben Paprikás kuksolt édesanyjával.

Na, ez a lüke Paprikás nyugodtan szundított a bokor alatt. Hagyta édesanyjára azt a rettegést egészen, mit a vadászok közelgetése, a fegyverek durrogása okozott minden jóravaló nyúlban.

Nem kellett édesanyjának figyelmeztetnie ezt a bárgyú Paprikást, hogy betartsa a nyúl életszabvány első passzusát, és lapítson a veszedelem előtt. Paprikás, a báva, ügyet sem vetett a közeledő vadászokra. Aludt!

Így szerencsésen megtörtént az, hogy a vadászok köre már elhaladt a mellett a kökénybokor mellett, ahol Paprikás és édesanyja lapult. És nem vették észre a vadászok őket.

Most következett volna a nyúltaktika záradéka, hogy: de aztán ugorj, tapsifüles, onnat, ahol emberek mozognak!

Hát a vadászok még nem messze jártak, a nyámnyila Paprikásnak édesanyja elérkezettnek látta ezt a pillanatot. Persze, mint jó anya, makutyi fiáról sem feledkezett meg. Nagyot rúgott édesanyja Paprikáson:

— Ugorj, és fuss velem! Te!

Azzal a Paprikás édesanyja már fel is szökött a kökénybokor alól, és hatalmas iramban vágott a fehér mezőnek neki. És itt történt meg az a nevezetes eset, amikor Paprikás jobban járt a nyúlbölcsesség teljes mellőzésével.

Paprikás álmosabb volt, lustább, semhogy rögtön engedelmeskedett volna édesanyja parancsának. Ásított előbb és nyújtózott, és aztán kezdett volna nyavalyásan, siránkozva, édesanyja után loholni.

Hanem közben bizony az történt, hogy a Paprikás szabály szerint iramodó édesanyját egyszerre három vadász észrevette és célba vette, a körön kívül. És egyik fegyver gyilkos sörétje bizony leterítette Paprikás édesanyját.

Most már aztán ez a mámó Paprikás valóban nem tudta: mit tegyen? Mindenesetre ott maradt a kökénybokor alatt egyelőre, és pityeregni kezdett elvesztett mamájáért.

Ez mentette meg végleg Paprikás életét. Ez a mulyaság, ez az élhetetlenség, ez a bűnös semmibevevése a nyúl életbölcsességnek.

Részlet a 120 éve szeptember 12-én született író Legenda a nyúlpaprikásról című történetéből