Az aradi megemlékezéssorozat délután kezdődött a vértanúk vesztőhelyén, a koszorúzás után a minorita templomban tartottak szentmisét. A szentmisén Pál József Csaba temesvári római katolikus püspök arról prédikált, hogy érdemes becsületes életet élni akkor is, amikor ez nem jelent előnyt, akkor is, amikor szenvedni kell ezért. Hozzátette: a hit nemcsak abban segít, hogy harcoljunk a szabadságunkért, hanem abban is, hogy a szabadságot biztosítsuk másnak, még akkor is, ha ez nekünk látszólag semmi előnnyel nem jár.

Este hétkor a román–magyar megbékélés parkjához vonult a tömeg, ahol a kivilágított Szabadság-szobornál hangzottak el szónoklatok, a megemlékezők pedig egy szabadtéri kiállításon ismerkedhettek a kivégzett tábornokok özvegyeinek történetével. Az estébe nyúlt megemlékezést fáklyás felvonulás tette látványossá.

Beszédében Semjén Zsolt rávilágított: az október 6-i aradi gyász csak március 15-ével, az 1848-as forradalom kirobbanásának ünnepével és a forradalom leverése utáni 1867-es kiegyezéssel együtt érthető. Magyarország miniszterelnök-helyettese az aradi minorita rendház naplójába írt bejegyzést felolvasva idézte fel a 13 tábornok kivégzésének a történetét. Az utolsónak felakasztott Vécsey Károly – nem lévén, kitől elbúcsúznia – a már halott Damjanich János kezét csókolta meg, akivel korábban feszült volt a viszonya, mert másképpen ítélte meg a forradalmi helyzetet. A történelem szereplőinek a megítélése egy nemzeten belül sem egységes, másként vélekednek a magyar szabadságharcról az osztrákok, és más a román megítélés. „Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek és a valós történelem szóhoz jusson. Ez nehéz, de nem lehetetlen” – fogalmazott.

Hasonló gondolatokat osztott meg Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is az aradi Megbékélés parkját betöltő megemlékezőkkel. Felidézte, az aradi tábornokokat a megfélemlítés szándékával végezték ki, de e szándéknak nem sikerült érvényt szerezni. „Nekünk, magyaroknak rendre elbuknak szabadságharcaink, de meglehetősen sikeresek vagyunk a kiegyezésekben, a konszolidációkban” – mondotta. Harminc évvel ezelőtt románok és magyarok egyszerre váltak szabadokká, de pár hónappal később Marosvásárhelyen egymás torkának estek. „El tudjuk képzelni, hogy néhány év múlva szobor álljon Marosvásárhely főterén a Fekete márciusra emlékezve?” – kérdezte, és hozzátette: eljön az idő, amikor ennek is emlékművet sikerül állítani. Ehhez csak tisztelet és bizalom kell. A politikus szerint október 6. azt üzeni, hogy minden ellenségeskedés, a legcsúnyább megtorlás, az évszázados ellentétek dacára is lehet megegyezés, konszolidáció. Csupán két dolog kell hozzá: tisztelet és bizalom. „A bizalom röviden azt jelenti, hogy nem látok hátsó szándékot abban, amit a partnerem mond. Hogy nem képzelek oda mást, nem feltételezek valamilyen rossz­indulatot. Tudom, hogy a másik is a jót akarja. (…) A tisztelet pedig, nem hosszan kifejtve, azt jelenti, hogy a bizalom alapján elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen. Mindegy, hogy a többséghez vagy a kisebbséghez tartozik.” Szerinte a tisztelet érzése hosszabb ideje hiányzik a romániai társadalomból.

Kisebbség és többség viszonyában talán sosem volt teljes, de hiányzik állam és polgára viszonyában is. „A mi üzenetünk őszinte, egyszerű és világos: mi is egy jobb országot akarunk. Jobb országot itthon, a szülőföldünkön, ahol megmaradtunk. Jogállamot akarunk, de olyat, ahol nemcsak a polgár tiszteli a jogot, hanem az állam is tiszteli polgárait. Ahol a szabadságot a másiknak is akarom, nemcsak magamnak. Mert tudom, hogy a szabadság osztható, és az anyagi javaktól eltérően, az osztással több lesz belőle” – hangoztatta Kelemen Hunor.