Végre megszabadultunk Románia rendszerváltozás utáni történelmének alighanem leggyengébb, legkárosabb kormányától. Akkor is jó hír ez, ha egyelőre tényleg nem tudjuk, mi is következik pontosan. Akkor is örülhetünk ennek, ha semmi garancia nincs arra, hogy egyhamar stabil parlamenti többséggel rendelkező kormány áll majd az ország élén, és hogy ama új kabinet csupa kiváló szakemberből áll majd.

Ne legyenek illúzióink: instabilitás következik, bizonytalanság, nagy valószínűséggel erős felhatalmazás nélküli, kisebbségi kormány vezeti majd Romániát a következő egy évben a parlamenti választásokig. Nagy valószínűséggel nem fordul jobbra semmi egyik napról a másikra, nem kezdenek el kifogástalanul működni az állami intézmények, nem épülnek majd szédületes gyorsasággal autópályák és kórházak – de legalább megvan az esélye annak, hogy véget érjen ez a gyorsuló zuhanás a semmibe, a csődbe, a fertőbe.

Mert nem az volt a legnagyobb baja a szociáldemokrata kormányzásnak, hogy csupa rossz intézkedéseket hoztak – sőt, voltak ezek között kifejezetten jók is, bizonyos állami alkalmazottak, az egészségügyben, tanügyben dolgozók béremelése például szükséges döntés volt, mint ahogy a mezőgazdasági ágazatban is voltak jó kezdeményezések. Sokkal inkább az volt a visszataszító, hogy vízió nélkül, kizárólag pillanatnyi önös érdekeik szerint kormányoztak. A közpénzt gyakorlatilag saját pártkasszájukként kezelték, afféle vigaszdíjként tekintettek rá, amivel meg lehet nyerni a tömegek rokonszenvét azért, hogy elnézzék nekik, amint fáradhatatlanul dolgoznak az igazságszolgáltatási rendszer uralmuk alá hajtásán. Mindeközben pedig eljátszották az ország jövőjét, gátlástalanul vettek fel újabb és újabb kölcsönöket, amit aztán két kézzel szórtak, herdáltak el egy olyan időszakban, amikor kedvező volt a gazdasági környezet, amikor fejleszteni kellett volna, beruházásokat eszközölni, utakat, kórházakat, autópályákat építeni, vasúthálózatot korszerűsíteni, digitalizálni, fenntartható energiaforrásokat feltérképezni. Ehelyett minden pénzt elnyelt a felduzzasztott állami szféra, a beruházások leálltak, még az uniós forrásokat is képtelenek voltak lehívni az ország vezetői.

És ha azt nézzük, hogy jó ideje mind csak gyorsulunk ama szakadékba vezető lejtőn, akkor tényleg mondhatjuk: jó, hogy megszabadulunk a vörös bűnbandától, jó, hogy lélegzethez jut az ország. S bár sokszor mondtuk ezt, és sokszor csalódtunk is, talán mégis újra megkockáztathatjuk: ennél rosszabb már nem jöhet.