Mózes László
A maguk után káoszt, csődközeli állapotot és kiábrándultságot hagyó szociáldemokraták úgy vonulnak ki a kormányzásból, hogy előtte még egyszer jelzik a magyar közösség tagjainak, hogy másodrangúak e hazában.
A szenátus hallgatólagosan elfogadta a szociáldemokraták törvénykezdeményezését, melynek értelmében június 4-ét Trianon-nappá nyilvánítanák, s a képviselőházi szavazás dönti majd el, hogy sokasodnak-e vagy sem állami „ünnepeink”. Ismerve a téma érzelmi töltetét, a képviselők rábólinthatnak e vitatott kezdeményezésre, hiszen a politikai játszmákban a magyar kártya mindenkor nyerő. Persze, a magyarok számára kínos és megalázó lenne a június 4-ei, állami és önkormányzati szinten megszervezendő tömeges lelkendezés, a törvényjavaslatot beterjesztő Titus Corlăţeannak azonban vélhetően ez is volt a célja.
Az RMDSZ tiltakozik a kezdeményezés ellen, Cseke Attila szenátusi frakcióvezető szerint a javaslat káros, és nem segíti elő a jó kisebbség–többség viszonyt Romániában. „Egy olyan történelmi eseményről van szó, amely az egyik nemzet számára ünnep, az erdélyi magyar közösség számára viszont nem lehet az”. Ismert, sokat emlegetett ez a nézet, melynek alapelvként, kiindulási pontként kellene meghatároznia a román–magyar viszonyrendszert, de az elmúlt években, évtizedekben, sőt, évszázadban bebizonyosodott, hogy érveinket mi mondjuk és szintén mi halljuk. A többséget képviselő politikusokat ugyanis nem érdekli, mit gondolnak e rendkívül kényes és fájdalmas kérdésről az érintett nemzeti közösség tagjai, azaz a romániai magyarok. E tekintetben a többség képviselőinek, ha igazán adnának magukra, megértőnek, diplomatikusnak és nagyvonalúnak kellene lenniük, ám elegancia helyett rendszerint hatalmi gőgöt és arroganciát tanúsítanak. Nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni, hogy a többségnek csak haszna származna abból, ha a mellette élő kisebbség jól érezné magát.
Corlăţean és társai valójában képtelenek szabadulni a nacionalizmus szorításából, ám magyar- és általában kisebbségellenességük nem oka, hanem következménye szűklátókörűségüknek. Ameddig nem ismerik fel, hogy ez az út sehova sem vezet, fejlődés és korszerűsödés nélkül helyben járunk, érdemi változás nem remélhető. Gyarapíthatják ugyan az ünnepnek nevezett állami szabadnapokat, retrográd nézeteikkel megalázhatják folyamatosan a kisebbségeket, ám eközben saját nemzettársaikat is megvezetik: ugyanis e kínlódó, vergődő országban egy Trianon-nap semmit sem változtat életük minőségén.
