Veszprém Sepsiszentgyörgy egyik legrégebbi testvérvárosa. Ennek a kétoldalú szerződésnek a jegyében számos, különböző jellegű kapcsolat született a két város között. Jelesen a színházi – annak idején néhai Sylvester Lajos állt e kölcsönösség megteremtésének élére –, de említsük meg a szintúgy immár több évtizedes kapcsolatot a sakkban, amely mindmáig él. Ezekről a kapcsolatokról általában városunk polgársága tud, azonban Veszprém 1956-os forradalmi eseményeiről kevésbé. Pedig az ottani események, a szovjet katonaság és a magyar ellenállás összecsapása a főváros után a legtöbb áldozattal járt november 4–5-én. A véres eseményekért – a később halálra ítélt és kivégzett – Brusznyai Árpádot vádlottként vonta felelősségre a megtorló Kádár-rendszer. Ismerjük meg röviden a történteket Kahler Frigyes jogász, történész könyve, A Brusznyai-per alapján.
Dr. Brusznyai Árpádot, a 33 éves, szép tudományos jövő előtt álló klasszika-filológus tanárt november elsején választották meg a Veszprémben is megalakult Forradalmi Tanács elnökének. Brusznyai megfontolt, becsületes emberként került a forradalom élére. Mint a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnökére minden lehetséges vádat ráterheltek, hogy elveszejthessék. A továbbiakban az ellene felhozott vádakat és azok rosszindulatú elferdítését vizsgáljuk meg, egy tipikus – Romániában is hasonló módon született – koncepciós eljárásban.
Brusznyai eleve úgy vállalta el az elnökséget, ha a sztrájkot beszüntetik és az utcai zavargásokat felszámolják. Naivitására jellemző ez a feltétel, hiszen a forradalmi események, mint mindenhol, ellenőrizhetetlenül történtek.
Megvádolták azzal is – Brusznyai tagadta – , hogy a (védő)őrizetbe vett ÁVH-sok (Államvédelmi Hatóság) vagy kommunisták és mások letartóztatására vagy meggyilkolására (ez nem történt meg) parancsot adott. Arról sem tudott, hogy november 4-én hajnalban a szovjet csapatok és a magyar ellenállók közt fegyveres harc robbant ki, amelyre a vád szerint ő adott parancsot. Hiába tagadta – a tényleges valóság nem érdekelte a kihallgatását vezető tiszteket. Elismerte, hogy a fegyverek kiosztására adott parancsot, de tagadta, hogy azt a „proletár diktatúra megdöntésének” szándékával adatta ki. Elismerte a régi (horthyista) tisztek alkalmazásának a lehetőségét, de ezt képzettségüknek tulajdonította. Elismerte a vádló kérdésére, hogy „…a Nagy Imre-kormány ténykedését helyeseltem és annak intézkedéseit végrehajtottam, mert teljes mértékben egyetértettem vele”. Brusznyai naivitására jellemző, hogy becsületesen elismerte a forradalom iránti elkötelezettségét, és csak azt tagadta, amihez nem volt köze. Lássuk személyes meggyőződésének egyik megfogalmazását: „Az osztálymegkülönböztetés kommunista dogmájával szemben nyíltan az állampolgári jogegyenlőség elvét hangoztattam.” Elképzelhetjük a vérbosszúra felkészült kommunista vallatók örömét, amikor Brusznyai egyértelműen kijelentette: „A kommunista diktatúra megdöntésével egyetértettem.” Családi meghatározottságára (apja csendőr volt, testvére katolikus pap) hivatkozva mondta többek között: „A proletárdiktatúra megdöntésében azért vettem részt, mert én magam is és családom el volt nyomva a proletárdiktatúra alatt.” A jegyzőkönyveket – állítja Brusznyai – nem az ő szavaival fogalmazták meg, hanem a megtorló rendszer gyilkoló szándékának megfelelően, olykor az aláírását erőszakkal kényszerítve ki.
A Győrben meghozott alapfokú ítélet életfogytig tartó fegyház volt. Azonban Pap János megyei párttitkár nem tudott ebbe belenyugodni. Levelet írt a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Idézzünk belőle. „Véleményünk szerint a Népbírósági Tanács nem vette figyelembe 1956 körülményeit, az ellenforradalmi csoport társadalmi veszélyességét. (…) Brusznyai vezetésével eszmei irányítója, gyakorlati vezetője volt a megyében az ellenforradalomnak. (…) Több ezer fegyvert kiosztottak és előkészítették a védelmi tervet, megszervezték a szovjet elvtársak elleni ellenállást. Ennek következményeként felelősek kb. 250 ember haláláért. (…) A megye kommunistái, becsületes dolgozói – a népi demokratikus államrend megdöntéséért vezető szerepet játszó ellenforradalmárok felelősségre vonásánál – a legsúlyosabb ítéletet várták, nem pedig a törvényes büntetési tétel minimumát.”
Az 1957. november 2-án kelt levelet Geier Béla és Pap János írják alá, a Kádár-diktatúra megyei kommunista vezetői.
A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa 1958. január 7-én tárgyalta a fellebbezést dr. Szimler János hadbíró alezredes elnökletével, négy ülnök tiszttel. Az ügyész dr. Valachi László hadbíró alezredes szerint súlyosbító körülmény, hogy Budapest után Veszprémben követelte az ellenforradalom a legtöbb halálos áldozatot, s ezért valamennyi vádlott felelős. Dr. Miklós Imre, Brusznyai védője újra felsorolta a vádak cáfolatát. Brusznyai az utolsó szó jogán elismerte részbeni bűnösségét. Így kezdte: „Bűnös vagyok, megértettem, hogy tettem – bár objektív okok folytán – az államrend megdöntését eredményezhette volna. (…) Én a múlt rendszertől nem kaptam annyit, hogy visszatértét várnám. (…) Nem menekültem el, bár megtehettem volna. (…) A fegyverek kiadását elleneztem. (…) Veszprémben én a mérsékelt, a rendet megteremteni igyekvő irányzatot képviseltem (…).”
A másodfokú ítéletben Brusznyai Árpádot halálra és teljes vagyonelkobzásra, a hét tiszt és civil vádlottat 1 és 5 év közötti börtönbüntetésre ítélték. (Különösnek tartom az ítéletek látható elfogultságát. Ha igaz, ami a vád során elhangzott, hogy 180 szovjet katona és 70 polgári lakos halt meg november 4-én és 5-én a fegyveres összetűzés következtében, az ítéletek szokatlanul kevés évre szólnak, holott a fegyverek kiosztása, a spontán ellenállás nem Brusznyai, hanem a katonai vádlottak „bűne” volt. Vádalku?)
1958. január 9-én 6 óra 59 perckor elővezették dr. Brusznyai Árpád jogerősen kötél általi halálra ítélt vádlottat. Közlik, hogy kegyelmi kérvényét a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította. 1958. január 9-én 7 óra 11 perckor jelentik a halál beálltát. Egy pályája kezdetén lévő, szép szakmai karrier előtt álló tanárnak fiatalon, krisztusi korban, 33 évesen kellett meghalnia, mert hitt a magyar társadalom jobbra fordultában, a kommunizmus diktatúrájának a bukásában, és ezért tett is.
Pap Jánost (1925–1994) „megfizette” a pártja. 1961 és 63 között belügyminiszter, majd 1965-ig a Minisztertanács elnökhelyettese, 1965-től 1985-ig Veszprém megyei első titkár, 1958-tól képviselő. 1994-ben vadászpuskájával főbe lőtte magát. (Amikor Veszprémben találkoztam egy volt ellenállóval, azt mondta, hogy az általánosan gyűlölt Pap János állandó rettegésben, félelemben élt embertelen beavatkozása miatt a vésztörvényszék döntésébe. Ő maga – mondta nekem – nem egyszer dobta be kővel a Pap-ház ablakát.)
Puskás Attila
