Kiáll a termet zsúfolásig megtöltő közönség elé (bárhol jár, mindig telt ház fogadja) és beszél. Valamiféle laza forgatókönyv szerint, de szabadon. És nagyon humorosan. Mégsem stand-up comedy. Időnként versét adja elő (mert az nem felolvasás!), de előadása nem ettől más, mint a dumaszínház. Attól sem, hogy zenei betétek tagolják. Egyszerűen más. Lackfi János nagyon tehetséges költő, az átlagosnál sokkal jobb előadó, és most kicsit belekóstolt a popszakmába. Akárcsak az irodalomban, ebben is jól teljesít.
Vízen járni tilos címmel indult zenés családi látogatásra a Lackfi család egy kis része, hozzájuk társulva Sinha Róbert gitárművész. Már a cím magyarázatra szorul, hiszen a vízen járás „ellentmond a józan észnek, mégis megcselekedete valószínűleg hatósági közbelépést vonna maga után”, de hát ha ez a címe annak a könyvének, amelyikben „kis családom történetét foglalom össze”, hát legyen ez az előadás elnevezése is – mondta bevezetőül Lackfi János. Aki be is mutatkozott (bár csupa jó ismerője szorongott vasárnap este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termének sűrű széksorain), mert azt is lehet lackfisan. 48 éves, eddig 55 saját kötete és 35 műfordításkötete jelent meg, családja „extrém módon normális”, ami azt jelenti, hogy „hat gyerek édesapja vagyok, ráadásul mind a hat egy alomból, azaz egyetlen feleségtől származik”. Van négy unokája is, a legnagyobb kicsit idősebb, mint legkisebb gyereke – aki így „született nagynéni”. Ennyi bemelegítőnek.
Nem példátlan a kortárs magyar irodalomban, hogy viszonylagos fiatalkora ellenére érettségi tétellé vált (akárcsak Varró Dániel). Ennek méltó jutalma egy üzenet: „ha még egy versed bekerül a tankönyvbe, agyon leszel verve” (hasonlóképp méltatták egy alkalommal Varró Danit is). Amúgy egy tűzoltó írta a vészes üzenetet, aki rövid csevegés után ugyan nem vonta vissza a fenyegetését, de legalább magázódva búcsúzott el Lackfitól. Aki meg is nyugodott. „Ha nem tűntem el 26 évesen Fehéregyházán, ha nem ugrottam 32 évesen vonat elé, akkor most már a kortárs magyar költők sorsa, a nyugdíjaskor vár rám.”
Hát persze hogy a családja a legfőbb ihletforrása. Felesége, akivel „gazdag természetű párkapcsolatban élünk”, és aki most olyan épp, akár a tengerészfeleségek: otthon várja férje hazatértét, mert „ilyen ez a popszakma”. Huszonharmadik házassági évfordulójukra írt 23 hosszú verset. „Amennyit Te engedsz, annyi megy ki ezekből a világba”, nyújtotta át feleségének a csokrot. Ő egyet fogott vissza. „Én pont arra az egyre lettem volna kíváncsi, mondta egy barátom.”
Költő elsősorban, de prózaíróként is kipróbálta magát. Regényében egy vak lány is szerepel. Dokumentálódott, persze, de nem végzett a nemlátás fogyatékában elmélyülő esettanulmányokat. Csak elképzelte, milyen lehet az, ha valaki nem lát. Egy interjúban szakirodalomként hivatkozik regényére egy született vak...
És lenne még néhány sztori. Például: abban az irodalomtörténeti eseményben volt része, hogy egy iskola informatikusa odavitte hozzá dedikáltatni a routert. De hadd mesélje a történeteket Lackfi. Néhány szót a „csapat” másik két tagjáról. Dorottya lányáról, aki Sinha Róbert csodálatos gitárkíséretével énekelte el apja néhány megzenésített versét. Melyek ellen csupán annyi kifogása volt a büszke apának, hogy „én vidám gyerek vagyok, mégis a bús verseimet zenésítik meg”.
De azért láthatólag élvezte az énekeket. Még azt is, amelyet sanzonnak írt, de valami okból kifolyólag Sinha Róbert rock and roll dallamot írt hozzá. És persze, a lánya által írt és megzenésített dalokat is élvezte. Ekkor már nem csak mondta: sugárzott is belőle a büszkeség.
Egy óra tömény irodalom, család- és irodalomtörténettel fűszerezve, humorral tálalva. Aztán nagy taps (közben is, sokszor), persze hogy kellett a ráadás. „Szilágyi / Örzsébet / E-mailjét megírta, / Emoti- / Konokkal / Azt is telesírta. // Fiának / Megy a mail / London városába, / Ahol az / Mosogat / Egy setét kocsmába’.” Utolsó taps. Dedikálás.
.jpg)
