Emlékezünk… mi mindig emlékezünk. Hőseinkre, hőstettekre. Nemrég az aradi vértanúkra, az elmúlt héten az ’56-os forradalom önfeláldozó alakjaira, ma pedig a reformációra és annak főszereplőire.
Emlékezünk 1517. október 31-re; arra, hogy Luther Márton hangos kalapácsütésekkel – melyeket egész Európában hallani lehetett – kiszegezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Emlékezünk arra, hogy ő és később munkatársai – Kálvin János, Zwingli Urlich és a reformáció többi nagy hőse – megtettek mindent, megragadtak minden alkalmat és minden lehetőséget, hogy tanaikat és törekvéseiket eljuttassák minél több emberhez. Prédikáltak, leveleket és röpcédulákat írtak, plakátokat függesztettek ki, nyomtattak…
Emlékezünk hatalmas elszántságukra, melynek segítségével meggyőződéseiknek érvényt szereztek. Emlékezünk szorgalmukra, műveltségükre, tisztánlátásukra és legfőképpen eltökéltségükre és kitartásukra.
A nagy és mindent elsöprő tisztító viharra emlékezünk, melyre senki sem számított, s mely mégis oly hatalmas port kavart. Ebben az emlékezésben ezért a viharért adunk hálát, hiszen ez segítette egyházunkat a megtisztulásban és a Jézus tanaihoz való visszatérésben.
Hálát adva emlékezünk tehát a múltra, 1517. október 31-re… mi mindig emlékezünk.
De ébresztő, emlékező emberek!
A reformáció nem a 16. század emléke! Nem azért van, hogy erre az alkalomra díszesebben öltözzünk fel a szokásosnál. Se nem azért, hogy szép írásokat olvasva róla vagy szívhez szóló verseket hallgatva emlékezzünk, hanem hogy mindebből tanulva – a múlttól elszakadva – előretekintsünk.
A reformáció izgalmas párbeszéd! Ne csak hallgassuk a bölcs beszédeket, a szép verseket és énekeket, melyek ilyenkor felcsendülnek, hanem szóljunk hozzá ezekhez. Luther célja is az volt, hogy vitára késztesse az embereket, kíváncsi volt azok véleményére, meglátásaira. A miénkre is az lenne! Hiszen nekünk is vannak gondolataink, vannak véleményeink. Ne elégedjünk meg, ne savanyodjunk be, hanem merjünk párbeszédbe, vitába elegyedni. Hadd tudjon ránk Luther is büszke lenni.
A reformáció a megújulás lendülete! Inspiráljon, buzdítson, motiváljon! Hogy mindig lehet újítani, vagy ha éppenséggel szükséges, visszalépni, visszatérni. Mindig legyünk nyitottak, és mindig keressük azt a lendületet, a megújulás lendületét, mely a reformátorokban megvolt! Higgyük el, hogy bennünk is megvan, és éljünk vele, használjuk fel!
A reformáció imádkozó lelkület! Luther Márton szenvedélyes imádkozó volt. Az Isten által elindított reformáció nagy munkáját másképp nem tudta volna elvégezni. A Szentlélek tanította, vezette, erősítette. Erre a reformációra ma is szükség van. Sokan eltávolodtak Istentől, a hittől, a bibliai értékrendtől. Ma is megváltásért kiált minden a családban, az egyházban, a világban. Ezzel az imádkozó lelkülettel kérjük mi is Isten Szentlelkének erejét, hogy formáljon át emlékező emberekből cselekvő emberekké.
Marosi Tünde
