A skandináv országokban a politikában, a gazdaságban, az élet fontosabb területein olyan fiatalokat keresnek, akik Waldorf-múlttal rendelkeznek, mert felismerték, az érzelmi intelligencia, a tolerancia, az együttműködő képesség mennyire fontos, és ezek fejlesztésére a Waldorf-pedagógia igen nagy hangsúlyt fektet – indította Kézdivásárhelyen tartott előadását Forgács Erzsébet. A szadai Waldorf-óvoda pedagógusa olyan kézdivásárhelyi szülők meghívására érkezett a céhes városba, akik idén tavasszal indították el kezdeményezésüket annak érdekében, hogy jövő szeptemberben Waldorf-óvodai csoport induljon Kézdivásárhelyen.
A jelenlegi világ virtuálissá vált körülöttünk, a Wadorf-pedagógiában ellenben a világ valóságos, itt megtapasztalják a gyermekek, mi a valós élet – mondotta. Az előadó ismertette, hogy a Waldorf-pedagógia hétéves szakaszokban kezeli a gyermek fejlődését, és ezek olyan váltások, amikor olyan erők tudnak felszabadulni a gyermekből, amelyek képessé teszik például hétéves korában arra, hogy a figyelmét összpontosítani tudja tartósan, és képessé válik arra, hogy befogadjon információkat. Az első hét évben a tanulás nem ezen a módon történik, de ez nem jelenti azt, hogy nem tanul a gyermek, hisz tanul a játékban és az utánzás által.
Forgács Erzsébet szerint a családban és a hagyományos oktatásban nem igazán használjuk ki a gyermekek képességeit. A Waldorf-óvodában igazi tevékenységekkel találkozik a gyermek, ott fel lehet szeletelni éles késsel a cipót, fent ollóval vágni, és nem baj, ha elesik a gyermek az udvaron, mert ha mindentől megóvjuk, nem fogja érezni a saját teste határait, és ez kivetül a lelki határokra is. Nem fogja érzeni, hogy mikor megy át a másik gyermek intim terébe, mikor tesz olyant, ami túlhaladja a saját képességeit.
A pedagógus elmondta, hogy a közösségben a gyermek kialakítja a saját terét, és nem kell mindenbe beleszólni, igazságot tenni, ha nézeteltérés alakul ki a gyermekek között, hagyni kell, hogy oldják meg ők. És nem kell a játékoknak teljesen készen lenniük, mert az fékezi a gyermek fantáziáját. Hagyni kell, hogy a gyermek képzelje el, hogy a játékbaba sír vagy nevet, ezért nincs a Waldorf-babának elkészítve az arca. Ha odarajzolunk egy állandóan vigyorgó arcot, az rögzül a gyermekben és fékezi a fantáziáját – mondotta.
Legyenek kapaszkodók
A pedagógus arról is beszélt, hogy az első hét évben kell hagyni a gyermek lényét fejlődni, alakulni, és azzal segítjük őt, ha a körülményeket teremtjük olyanná, hogy a lehető legjobban tudja teljesíteni azt, amilyenné őneki kellene válnia, és nem amilyenné mi akarjuk, hogy váljon. Forgács Erzsébet kiemelte, az óvodának nem az a szerepe, hogy felkészítsen az iskolára, hanem, hogy megsegítse a gyermeket, hogy meglépje azt az érési folyamatot, ami nagyjából a fogváltáskor, a gyermek hat- és hétéves kora között történik. Hagyni kell, hogy magától váljon iskolaéretté. Erők szabadulnak fel, amelyek addig játékként voltak jelen a gyermek életében, és ami addig a ritmusokon keresztül tudott működni, ezért fontos, hogy jól meghatározott ritmus szerint legyen strukturálva a kisgyermek napja, mert ez neki nagyon mély kapaszkodó.
Akkor jó a Waldorf-pedagógia, ha megteremti a lehetőségeket, hogy az óvoda folytatása legyen a régi családmodellnek, és ha olyan tevékenységeket végzünk, amelyeknek értelme van. Építünk, barkácsolunk, az is jó, ha lehetőség van állatot tartani, akkor a gyermek valóban megérezné azt, hogy milyen a valós élet. A pedagógus rossznak tartja, hogy ma már alig vannak gombos ruhák, fűzős cipők, a tépőzár helyettesíti ezeket, pedig a gombolás, a cipőfűzés fejleszti a finom motorikát, de ebből sok gyermek kimarad. Ha valaki seper, átmegy a függőleges középvonali sorompón, a szemétért le kell hajolni, lapátra tenni, itt a vízszintes középvonalat lépi át és céloznia, irányítania kell a mozdulatokat – ez is fejlesztő. Ha a gyermek örömmel végez ilyen feladatokat, akkor megtapasztalja, hogy be tudja lakni a saját fizikai testét, és akkor érzi a határait, tudja, hogy mi az, amire képes és mire nem. Igazán arra épül a Waldorf-pedagógia, hogy miként tudjuk kihasználni azokat az erőket, kapacitásokat, amelyek ott lakoznak a kisgyermekben.
Forgács Erzsébet hangsúlyozta, hogy a Waldorf-pedagógia az óvodáskor utáni második, majd a harmadik hétévet is egységben kezeli, úgy tekinti, huszonegy éves korra érik oda a fiatal, hogy saját tettéért felelősséget vállalva, a saját identitásával van jelen a világban. Tulajdonképpen a gyermek élete első három évét, majd a háromszor hét éves időszak utolsó három évét nem tölti a Waldorf-intézményben, ez utóbbi a beérés ideje. A szülőnek úgy kell eldöntenie, hogy a Waldorf-pedagógiát választja-e gyermeke számára, hogy végiggondolja, tud-e elköteleződni ez iránt, fel tud-e készülni arra, hogy hagyja gyermekét saját ritmusa szerint fejlődni, kibontakozni, és nem neveli, hanem együtt él vele. Nem elég csak azt látni, hogy a Waldorf-óvodában minden természetes anyagból van, aki ezt a pedagógiát választaná gyermekének, előbb tájékozódjék, ismerje meg a belső tartalmát is – hangsúlyozta Forgács Erzsébet.
