A köznemesi és anyai ágon székely lófő felmenőkkel rendelkező iktári Bethlen Gábor 1580-ban (hagyomány szerint november 15-én) látta meg a napvilágot Marosillye várában, amit édesapja, Báthori István fejedelem (ur. 1571–1586) és lengyel király (ur. 1576–1586) bőkezűsége folytán birtokolt. Bethlen korán árvaságra jutott, Báthori Zsigmond (ur. 1588–1594/1594–1598/1598–1599/1601–1602) pedig visszavette Illyét, később azonban gyulafehérvári udvarába hívta őt.

Már kamaszként bekapcsolódott a tizenöt éves háború küzdelmeibe, harcolt például Bocskai 1595. évi havasalföldi hadjáratában, majd a hadiszerencse elpártolása után a „törökös” párt híve lett. Bethlen Székely Mózes (ur. 1603) támogatójaként a Basta elleni küzdelemben is aktívan részt vett, az ő bukása után pedig török területre bujdosott, ahol magához ragadta az erdélyi politika és diplomácia szálait. A politikusnak oroszlánrésze volt abban, hogy a Rudolf (ur. 1576–1608) ellen 1604-ben felkelt Bocskai Istvánt (ur. 1604–1606) Erdély, majd Magyarország fejedelmévé választották, ugyanis ő járta ki számára a Porta beleegyezését tartalmazó athnamét.

Bocskai két évvel később meghalt, Bethlen pedig hamarosan elérte, hogy Rákóczi Zsigmond (ur. 1607–1608) lemondjon a trónról az ő pártfogoltja, Bá­thori Gábor (ur. 1608–1613) javára. Az utolsó Báthori-fejedelem kezdetben hálásnak mutatkozott, tanácsadójának, főkapitánynak és főispánnak nevezte ki pártfogóját. Az uralkodó Habsburg-barát politikája és kicsapongó élete miatt azonban kettejük viszonya fokozatosan megromlott. 1612 során Bethlen Gábor ismét török területre menekült, ahonnan a népszerűtlenné vált Báthori meggyilkolása után már fejedelemként térhetett vissza.

A Portához lojális Bethlent 1613. október 23-án, a török csapatok jelenlétében iktatták be tisztségébe. Az új uralkodó kezdetben igen népszerűtlen volt, hiszen szemmel láthatóan az oszmánok pártfogását élvezte, nem volt gazdag – vagyis a kincstár részéről súlyos követelésekkel lehetett számolni –, ráadásul megválasztása után át kellett adnia Lippát a Portának. A fejedelem helyzetét tovább súlyosbította, hogy a királyi Magyarország eközben a Partiumban terjeszkedett Erdély kárára, egyúttal a Habsburgok – felkarolva Homonnai Drugeth György trón­igényét – Bethlen-ellenes hangulatot keltettek Európában.

Bethlen első és legfontosabb teendője a gazdaság felvirágoztatása és a kincstár feltöltése volt, amit többek között a merkantilista szemlélet átvételével és a Nyugat-Európában üldözött protestánsok – elsősorban anabaptisták vagy más néven habánok – betelepítésével alapozott meg. Bethlen befektetett a magyar kézműipar fejlesztésébe, külföldi szakembereket hívott az erdélyi bányakincsek kiaknázására és fellendítette a kereskedelmet is.

A fejedelem gazdaságpolitikája sikeresnek bizonyult, a konjunktúra pedig idővel más területeken is megmutatkozott: amellett, hogy Bethlen bőkezű mecénásként kezdettől finanszírozta a külföldi egyetemekre kijutott erdélyi diákok tanulmányait, idővel Gyulafehérváron főiskolát is alapított, európai uralkodóhoz illően reprezentált udvara pedig az ország tudományos és művészeti életének fellegvára lett.

Bethlen ezzel együtt rendkívül aktív külpolitikát folytatott, Erdély aranykora tehát azt is jelentette, hogy az 1620-as évekre felállt a fejedelemség történetének első állandó hadserege, melynek legfőbb feladata Magyarország egyesítése lett. II. Mátyás (ur. 1608–1619) a kezdetekkor sok energiát áldozott arra, hogy Homonnai Drugeth György trónkövetelő támogatásával megdöntse uralmát. Az 1615-ös nagyszombati egyezség ebben a konfliktusban sok szempontból kompromisszumot teremtett, ráadásul hamarosan kirobbant a harmincéves háború, mely Bethlen javára változtatta meg az erőviszonyokat. 1618 során ugyanis a protestáns cseh rendek fellázadtak a buzgó katolikus II. Ferdinánd (ur. 1619–1637) öröklése ellen, a Német-római Birodalmat lángba borító konfliktusba pedig idővel Erdély is belépett.

Bethlen protestáns szövetségesként, a Porta jóváhagyásával és a csehek támogatásával szinte az egész királyi Magyarországot hatalmába kerítette,  Pozsonyban a Szent Koronát is megszerezte. Azonban az 1620 novemberében vívott sorsdöntő fehérhegyi csatából seregei elkéstek. Miután ebben az ütközetben a cseh felkelés ügye elbukott, a fejedelem is kompromisszumra kényszerült, vagyis annak ellenére, hogy az 1620-as besztercebányai országgyűlésen felvette a Magyarország választott királya címet, kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni II. Ferdinánddal.

Az 1622. évi nikolsburgi békében aztán a császár-király hasonló feltételekkel ajánlott békét ellenfelének, mint egykor Rudolf Bocskainak: Erdély visszaszerezte az 1606-os bécsi békében megkapott hét felső-magyarországi vármegyét, megerősítést nyertek az 1608. évi, magyar rendi jogokat és protestáns vallásgyakorlást biztosító törvénycikkek, ezenfelül Bethlen birodalmi hercegi címet kapott Oppeln és Ratibor birtokokkal. Az engedményekért cserében a fejedelem átadta a Szent Koronát, és visszavonult a Nikolsburg­ban megszabott határok mögé.

Mivel a harmincéves háború a későbbiekben is lekötötte a Habsburgok erőit, Bethlen megpróbálkozott a fennálló helyzet megváltoztatásával, ám sem fegyverrel, sem a tárgyalóasztalnál nem ért el eredményt: első felesége, Károlyi Zsuzsanna halála után hiába kérte meg Habsburg Cecília Renáta főhercegnő kezét – hogy ezáltal Ferdinánd nevében kormányozhassa Magyarországot –, ajánlatát Bécsben visszautasították, 1626-os hadjárata pedig a protestáns szövetségesek kudarcai miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Bethlen Gábor egészségét felőrölte sokoldalú és rendkívül aktív tevékenysége, teste és lelke fáradtsága pedig már 49 esztendősen sírba juttatta őt. Erdély egyik legnagyobb formátumú uralkodója, az aranykor megteremtője 1629. november 15-én fejezte be életét.

Tarján M. Tamás (Rubiconline)