Szép gesztus ez a kormányfő részéről, miként örvendetes az is, hogy a régiónak saját napja és ünnepe van (még ha ez a Romániához való kötődést erősítő dátum is) – csak remélhetjük, hogy ezeket a nemes eszméket Ludovic Orban Románia többi történelmi térségének lakóira is vonatkoztatja, s az ország kormányának vezetőjeként mindent megtesz azért, hogy a román állam megbecsülendő értékként viszonyuljon eme kulturális és etnikai sokszínűséghez, ne pedig nemzetbiztonsági kockázatként tekintsen rá. Mert Ludovic Orban mézesmázos szavai éppen úgy ráillenek egy – sőt, több – másik Romániában levő történelmi régióra is, mint Dobrudzsára. Erdélyben például éppen úgy békességben élnek egymás mellett románok, magyarok, cigányok, szászok, zsidók, svábok, megannyi más nemzetiség. Persze, éltek itt még többen is, és élhetnének ma is békességben, ha nem estek volna áldozatul a román állam asszimilációs, homogenizációs politikájának. Csakhogy Erdélynek például nincs hivatalos ünnepnapja, miként Dobrudzsán kívül van még a Bánságnak, Bukovinának, Olténiának.

S bár ez önmagában is igen erős jelzés arról, hogy az állam miként viszonyul adott térséghez és az ott élő közösséghez, talán nem is ez a legfontosabb. Sokkal inkább számít az, hogy az állam tesz-e bármit is azért, hogy a kormányfő üzenetében méltatott sokszínűség ne vesztődjön el, a különböző nemzetiségek tagjai egyenként és közösségként is a többségi nemzet tagjaival azonos jogokkal bírjanak, anyanyelvükön tanulhassanak, szabadon használhassák jelképeiket, a régiót és saját életüket közvetlenül érintő kérdésekben maguk dönthessenek.

És e tekintetben, bizony, úgy tűnik, üresen konganak Ludovic Orban szavai. Mert mifelénk, itt, Erdélyben aligha érzik a román állam támogató hozzáállását mindazok, akiknek például holtaikra, hőseikre való emlékezését is gátolja, megcsúfolja, semmibe veszi a kegyeletsértő állam, akiket Bukarest és helytartói minduntalan azzal szembesítenek, hogy ők itt csak másodrangú állampolgárok, akiket különféle sporteseményeken, tömegrendezvényeken büntetlenül lehet szidalmazni, kiutasítani az országból, akiknek oktatási hálózatát nem erősíti, hanem gyengíti a rendszer, ellopva iskoláit, intézményeit, ellehetetlenítve az anyanyelven történő orvosképzést. Aligha tekintenek partnerként Bukarestre mindazok, akiknek elrabolt közösségi vagyonát tovább bitorolja az állam, akiknek közösségi identitást erősítő jelképeit üldözik, akiket anyanyelvhasználatért perbe fognak.

Ha ebben tapasztalhatnánk valamiféle változást – ha tehát a miniszterelnök komolyan gondolná, amit a Dobrudzsát ünneplő szavaiban ír –, az felérne számunkra egy Isten éltessen, Erdély köszöntéssel is.