Ezt az egész két rossz közüli választást úgy képzelem el, mintha a halálraítéltet megkérdeznék, hogy miként szeretne meghalni, kötél általi halállal vagy golyó általi kivégzéssel. Vagy a delikvens esetleg választhatna a villamosszék és a méreginjekció között. Az elítélt vállalja a számára jobbnak tűnő változatot, és vígan költözik az örök vadászmezőkre. Az viszont vigasztal, hogy Dan Barna – aki megmondta, hogy a kisebbségi kérdésen át kell lépni – nem jutott a második fordulóba. Barna olyan eredményt ért el, hogy maga is belefehéredett. Ha viszont bejut, akkor még az is megtörténhetett volna, hogy rá szavazunk, nyer, és át is lépünk a saját fejünk fölött. A mostani két, második fordulóba érkezettet már ismerjük, mint a rossz pénzt, nem tudnak meglepetést okozni. A két régóta ismert figura közül kiválaszthatjuk azt, akiről úgy gondoljuk, hogy kevesebbet árt majd nekünk. Iohannisnak már öt év gyakorlata van az elnöki hivatal vezetésében. Keveset beszél, lassan és biztosan. De a legjobb, amihez ért, az a hallgatás, amit tökélyre fejlesztett. Állítólag vett egy beszélő papagájt, amelyet megtanított hallgatni. Nem böffentett nekünk március 15-én, és az úzvölgyi sírok ügyében is hallgatott, mint a sír. Azt szeretné, ha mi is hallgatnánk, illetve csak azt ismételgetnénk, amit papagáj módra ő is hajtogat, hogy tudniillik Romániában példásan megoldották a nemzeti kisebbségek problémáit.

Az elnökválasztás második fordulójában ellenfele, Viorica Dăncilă mindenképpen mérkőzni akar vele, és állandóan provokálja, hogy álljon ki bár egy vita erejéig. Annak ellenére, hogy sokak csodálkozására az első fordulóban második lett, párttársai mégis elégedetlenek vele. A szociáldemokraták végrehajtó bizottságnak ülésén volt ezért fogaknak csikorgatása és Dăncilă asszony részéről könnyeknek hullatása. Jobb fülűek hallották, hogy bukaresti székházuk udvarára is kiszüremlett a benn folyó üvöltözés. Európai parlamenti képviselőjük, Claudiu Manda állítólag azt mondta Dăncilă asszonyra célozva, hogy egy hülyével nem lehet elnökválasztást nyerni. Ettől a hölgynél eltörött a mécses, sírni kezdett, és azzal fenyegetőzött, hogy ha ennyire lenézik, akkor inkább visszalép a jelöléstől, majd elhúzta a csíkot a gyűlésteremből, amelynek bevágta az ajtaját, mint a szél a budiét. A második forduló előtt Viorica Dăncilă hiába akar vitázni Klaus Iohan­nisszal, ő az istennek sem áll kötélnek, illetve egy tévéstúdióban még leülne vele, pedig mindannyian szeretnénk egy ilyen csörtét látni. Micsoda műsor lenne, amikor a két jelölt egymásnak esve keresztkérdésekkel gyilkolgatná egymást.

A korábbi elnökválasztások előtt is estek jó szópárbajok. Eszembe jut, amikor Constantinescu megkérdezte Ili(c)escutól, hogy hisz-e Istenben. Vagy Băsescu azt tudakolta ellenfelétől, Mircea Geoanătól, hogy azelőtt való este járt-e a szélhámos milliomos, Sorin Ovidiu Vântunál. (Tudják, aki azzal szédítette az embereket, hogy csak aludjanak, mert a FNI dolgozik helyettük, és közben ellopta a pénzüket.) Szóval most is kerekedhetne egy jó kis vita. Iohannis általános műveltségi kérdéseket tenne fel Dăncilănak. Például: melyik országnak mi a fővárosa, és ki ott az államfő vagy miniszterelnök? Levizsgáztatná román és idegen nyelvekből. Dăncilă asszony viszont olyanokat kérdezhetne Iohannistól: hány magánórát kell adni azért, hogy az embernek hat háza legyen? (Pardon, öt, mert egy időközben elpárolgott.) Keresztkérdésként megkérdezhetné, hogy akkor valójában milyen nemzetiségű a szász, tőle, aki mindig csak úgy fordul népéhez, hogy Drága románok! (Még Iliescu is úgy szólította népét, hogy Kedves honfitársaim!) Végül aztán a gyönge nő, akit állandóan megszégyenítenek, feltehetne egy igazi keresztkérdést, amivel férfiasságában bánthatná meg. Azzal tudniillik, hogy nem impotens-e, mivel, ugyebár, nincs neki gyermeke. Mert őnagyságának legalább egy örökbefogadottja van. De miért is adjunk mi tippeket?