Beszerezte a szükséges csúszásgátló anyagot a Brassó Megyei Regionális Útügyi Igazgatóság, melynek feladata a megyénket átszelő országutak téli karbantartása.
A társaság által csütörtökön közzétett tájékoztató szerint a lerakatokat feltöltötték, Háromszékre – ahol 303 km útszakasz tartozik hatáskörükbe – 11 ezer tonna sót juttatnak el, ennek kiszórása hat munkapont feladata lesz, a jelenlegi sótartalék ötezer tonna. Regionális szinten közel négyszáz jármű vethető be szükség esetén az országutak hótalanítására, Háromszéken 47 jármű – közülük 32 hóekével és szóróberendezéssel felszerelt – áll az útügyi társaság munkatársainak rendelkezésére, s ha az időjárás megköveteli, további járműveket, illetve szóróanyagot is beszereznek – olvasható a Horia Stancu regionális igazgató által jegyzett közleményben. A brassói útügyi igazgatóság még augusztusban kötött szerződést 87 ezer tonna só beszerzésére, de raktáron van még 13 ezer tonna só, 81 ezer tonna kalcium-klorid, valamint 52 tonna, természetvédelmi területek közelében használható, ökológiai csúszásgátló anyag is. (dvk)