Nem, a magyarok nem azért bojkottálták nagy számban az elnökválasztás második fordulóját, mert nem érdekli őket, mi lesz Romániával, hanem azért, mert egyetlen jelölt se mutatta a leghalványabb érdeklődést sem az ő sorsuk iránt. Még csak egy félszájú üzenetet sem fogalmaztak meg és Iohannis minden alkalommal nagyon ügyelt, hogy legfennebb harmad-negyedrangú megszólítottként kérje a magyarok szavazatát is. Nemcsak elmúlt ötéves ténykedése, a magyar közösséget semmibe vevő, olykor egyenesen ellenséges megnyilvánulásai, de kampánybeli teljes közönye is hozzájárult, hogy sokan úgy érezzék, nem üthetik nevére a pecsétet. Szép számmal voltak, akik elmentek, és érvénytelenítették voksukat, mindkét jelöltet választották vagy akár üzenetet írtak a cédulára, és még többen, akik nem látták értelmét a fáradozásnak, otthon maradtak, még akkor is, ha tudták, ez ellentmond a demokrácia alapelvének, de tisztában voltak azzal, hogy semmi nem forog kockán, hisz egyértelmű volt, ki nyeri a választást, és éppen ezért úgy érezték, a bojkottal talán elég erős üzenetet küldhetnek.

De van-e, aki megértse ezt az üzenetet? Ha az nem képes felfogni a masszív távolmaradás lényegét, akit erre mestersége is kötelezne, mi jut el az egyszerű halandókhoz vagy akár a politikusokhoz? Milyen következtetést vonhatnak le maguk a jelöltek és a főszereplő, az újraválasztott elnök? Foglalkoztatja őt és csapatát egyáltalán a kérdés?

Iohannis vasárnap esti győzelmi beszédében egy modern, európai, normális Románia építésére tett ígéretet. Lesz ebben helyünk nekünk, magyaroknak is, vagy csak addig méltatnak figyelemre bennünket, amíg az RMDSZ úgy táncol, ahogy ők fütyülnek? A most épülő modern, európai Románia képes lesz tiszteletben tartani az itt élő kisebbségek jogait, vagy továbbra is azt szajkózzák vezetői, hogy mily példásan rendezték e kérdést? Tesznek azért, hogy ne azt érezzük, másodrangú állampolgárok vagyunk, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek? Segítik, hogy megmaradhassunk magyarnak szülőföldünkön, vagy továbbra is beolvasztásunk lesz a cél? Ezek a kérdések mind ott állnak a jelentős magyar távolmaradás mögött.

Öt évvel ezelőtt Iohannis semmit nem ígért, ám még a semminél is kevesebbet teljesített. Most következő mandátumát már nem uralja az újraválasztás kényszere, így akár aktívabb, sőt, nagyvonalúbb is lehet. Kérdés, hogy liberális politikusként van-e benne elegendő nyitottság, szász származásúként kellő empátia mindehhez. Jó lenne, ha kiderülne, tévedtek azok, akik nem mentek el, nem szavaztak rá – bár az elmúlt harminc évben sajnos többször kellett megbánnunk leadott voksainkat, mint a le nem adottakat.