A kislány karácsonyi csomagot készített. Egy dobozt csomagolt be drága aranypapírba. Aránytalanul sok papírt használt fel, sok színes zsinórt és díszeket.
– Hát te meg mit csinálsz? – kérdezte feddő hangon az apja. – Pazarolod a drága papírt, mintha te vetted volna.
A leány sírt, félrehúzódott egy sarokba. A dobozt a szívéhez szorította. A szentestén, amikor a család tagjai megajándékozták egymást, odaadta apjának a szeretettel becsomagolt dobozt.
– Papi, ez a tiéd.
Az apa elérzékenyült. Talán nagyon kemény volt. Végeredményben az ajándék az övé. Óvatosan felbontotta a csomagot, türelmesen összehajtogatta az aranyos papírt, és nagy meglepetésére látta, hogy a doboz üres.
– Te az egész drága aranypapírt egy üres dobozra fecsérelted?
A leány okos, nagy szeméből kigördültek a könnycseppek, és így szólt:
– Papi! nem is üres a doboz. Egymillió puszit tettem bele.
A férfi azóta is az irodában az íróasztalon őriz egy cipősdobozt.
– Hiszen ez üres – mondják a kollégái.
– Egyáltalán nem! A kislányom szeretete van benne! – válaszol a büszke édesapa.
