Református papi családból származott, nagyapja, Havadtőy Gerő a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium első vallástanára volt, édesapja, Havadtőy Sándor Kovásznán vállalt lelkipásztori szolgálatot, közismert közéleti férfiú, a második világháborút megelőző időszakban és ezalatt az üldözöttek és elhurcoltak életmentője, egy időben bukaresti országgyűlési képviselő, majd a kommunista hatalomátvétel után maga is a hatalom útjába kerülő, félreállított ember lett. ,,Édesapám ebből a szempontból igazi pap volt, mindig azok mellé állt, akik el voltak nyomva" — emlékezik fia rá sepsiszentgyörgyi beszélgetésünk során. ,,A román világban a magyarok mellé, a magyar világban a románok és a zsidók mellé, és akkor jött a kommunizmus, s akkor a magyar urak mellé állt, s próbálta megvédeni azokat, akik bajban voltak. Például Pál Ferit és több másokat.

Ez a pap felelőssége.

Én ezt tanultam, ezt láttam a Mikó-kollégiumban, ezt láttam a szüleimtől, és amikor kikerültem Kanadába, később Amerikába, én is ezt cselekedtem."

Havadtőy Sándor a kolozsvári református teológián kezdte tanulmányait, majd kalandos körülmények között Bázelben a világhírű Barth Károly teológusprofesszor irányításával doktorált. Disszertációját A fiatal Marx filozófiája a tulajdon és a munka problémájáról címmel írta, s a vasfüggönnyel elválasztott Európa keleti részébe már nem térhetett haza, 1948-ban a román parlamentet feloszlatták, és a királyi útleveleket érvénytelennek tekintették. Előbb Kanadában, majd az Egyesült Államokban lelkészként szolgált, 1956-ban a disszidált magyarok tömegeit segítette. Kapcsolata szülőföldjével a kommunista időszakban is töretlen volt, amerikai szerepvállalásai során folyamatosan olyan információk birtokába jutott, amelyeket az itthoniak nem egy esetben éppen tőle ismerhettek meg, s amikor az adományként kapott Bibliából WC-papírt gyártató romániai rezsim neki és társainak köszönhetően világbotrányba keveredett, a rendszer erkölcsi leépülésével kezdődő elkerülhetetlen bukás előkészítője lett.

A Szabad Európa Rádióban elhangzott prédikációit Vigasztaljátok népemet címmel Beke György foglalta kötetbe (Budapest, Közdok, 2001), ezek a teológus professzor igazi énjének, széles körű műveltségének igazi lenyomatai, s egyszersmind a népéért, elveszített hazájáért felelősséget érző és azt felelősen segítő férfiú egyházi és világi küldetést teljesítő magyar ember irodalmi becsű krédója. Beke György, a kötet gondozója az 1967—2001 közt elhangzott prédikációkat nagy ívű Havadtőy Sándor-életúttanulmánnyal zárja.

Mostani sepsiszentgyörgyi beszélgetésünk anélkül, hogy ezt bármiféle egyeztetés megelőzte volna, a Beke-interjú eseménysorát és gondolatmenetét követi azzal a nem eléggé hangsúlyozható ,,ráadással", hogy a beszélgetőtárs nyilvánvalóan az életút nyolcvanas-kilencvenes szakaszában olyan, sokszor rémregénybe illő, de mindig emberséges, és a krisztusi tanítást követő részletekre is kitér, amelyekről eddig politikai szemérmességgel társuló szerénysége miatt általánosságokban szólott.

Dr. Havadtőy Sándor mostani erdélyi útját a sepsiszentgyörgyi református temetőben egykori tanára, Andrási Tivadar ez alkalommal avatott kopjafájánál elmondott megemlékezéssel zárta. A nagy tapasztalatú, párját ritkító műveltségű prédikátor, miközben előadói képességeit ragyogtatva beszélt a jelenlévőkhöz, ez alkalommal sem mulasztotta el, hogy a székelymagyarság mai önvédelmi magatartásformái kialakításának szükségességéről ne szóljon, amelynek az a lényege, hogy az itt élő magyaroknak minden vonatkozásban többet kell produkálniuk, mint a körülöttük és velük együtt élőknek.

Életmentés a háborús összeomlás idején

Sepsiszentgyörgyi beszélgetésünket dr. Havadtőy Sándorral közös ismerősünknek, Skultéty Csabának, a Szabad Európa Rádió későbbi Márton Gazdájának és fogolytársainak kovásznai papi lakra érkezésével indítjuk. A felvidéki fiatalember a foksányi fogolytáborban várt sorára, hogy több ezer sorstársával a sokak számára szovjet haláltáborokká váló munkatábor valamelyike felé irányítsák. Hogyan is történt ez a menekülés-menekítés?

Havadtőy Sándor: A szinte kölyökkatona korú Skultéty Csaba észrevette, hogy vannak a táborban olyan emberek, akik szolgálatot teljesítenek, ki- és bejárnak, s úgy kezdte viselni magát, mint egy táborba bejáró munkás. Határozott magatartással egyszerűen kijött a táborból, nekivágott a hegyeknek, s ott a román parasztok és erdei munkások útbaigazították, hogy menjen Kommandó felé. Az erdőipari vállalat kommandói vasútja bejárt egészen Nerujáig. Ekkor Csaba ráállt a nerujai vonalra, s onnan lassan vándorolt Kommandó felé. Közben málnát evett a medvékkel, s amikor beérkezett Kommandóra, ott volt egy ember, aki befogadta őt. Ettől tudta meg, hogy a menekültek támogatása Kovásznán meg van szervezve. Akiknek sikerül Foksányból átjönniük a határon, ha bemennek Kovásznára, ott keressék a református papi lakot, mert ott egy nagyon tisztességes pap fogja várni őket.

Így Skultéty Csaba és sokan mások, akiknek sikerült elszabadulniuk a fogságból, megmenekülhettek.

Egy brassói fiú is, aki a Mikó Kollégiumban érettségizett, az is átjött a hegyeken. Kiss Jenővel, a költővel együtt jöttek, meg sem álltak a parókiáig. Ott a szüleim azt mondták: fiúk, menjenek az istállóba, ott van jó széna, és pihenjék ki a fáradalmukat. A fiúk mondták, hogy ők tetvesek. Édesapám azt mondta: majd elviszem én magukat a mofettába, s az a gőzlő nemcsak a tetűt öli ki, hanem a serkét is.

Új ruhát adtak nekik, s akkor bementek — többnyire az én szobámba. Én akkor még nem voltam otthon. Szüleim nagy szeretettel vártak mindenkit, de különösen azokat, akiket még a Mikóból ismertek. Ellátták őket. Ez volt az az idő, amikor négy disznót megetettek a foglyokkal.

Édesapám mindig központi szerepet játszott, és mindenki tisztelte. Nemcsak a jobboldaliak, hanem a baloldaliak, sőt, a régi kommunisták is, akik konfirmándusai voltak, s akiket a magyar világban kimentett a munkaszolgálat alól. Ezek segítségével, akik már akkor szolgabírók vagy polgármesterek lettek a városban, hamis útleveleket adtak a fiúknak, akik így nyugodtan hazamehettek Magyarországra. Édesapám ezt olyan ügyesen szervezte meg, hogy már Kommandón tudomásukra adták a szökevényeknek: egyenesen a parókiára menjenek.

Fabricz Jóska volt az egyik, aki megváltoztatta a nevét Faragó Józsefre. Brassói fiú volt. A brassóiak átjöttek a Mikó Kollégiumba, ahol szeretettel fogadták őket. Ez a Fabricz fiú, a későbbi híres folklórtudós Kiss Jenővel, az íróval együtt jött hozzánk. De jöttek tízével az ilyen gyerekek, akiket aztán édesapám eljuttatott oda, ahová menni akartak.

Balladai jelenetek menekülő katonákkal

Érkeztek hozzánk német katonák is, jöttek lengyelek. Ott pihentek meg. A német menekültek hosszabb ideig maradtak Kovásznán, nem mertek elindulni. Jó szolgálatot tettek, mert hűségesen dolgoztak, volt köztük orvos is, aki számtalan beteget meggyógyított. Érkezett olyan hír, hogy össze fogják őket fogdosni, s akkor a kovásznai magyar becsület azt kívánta, hogy ezt megmondják nekik. Ekkor eltávoztak. De olyan is volt, aki beérkezett a Siklóhoz. Ott a pakulárok elfogtak egy német katonát, s elverték a talpát. Késsel belevágtak, hogy ne tudjon járni. A Sikló tövében volt egy magyar család, s az befogadta a szerencsétlen németet, táplálták hónapokon keresztül, és végül rábírták a szüleimet arra, hogy szerezzenek neki is hamis útlevelet, hogy tudjon hazamenni.

Haza is ment. És az történt, hogy nyolc-tíz év múlva egy óriási Mercedes kocsival visszajött a német, hogy meglátogassa azt a családot — szegény sorsú munkásemberek voltak —, mely ott élt a Sikló tövében. Hoztak ajándékot, meghívták őket Németországba. Vendégül látták több hétig, és gazdag ajándékkal engedték haza.

A német egy gazdag nagyiparos volt.

Zsidó és szász üldözöttek

A magyar világban, amikor a zsidókat üldözték, ők is a paphoz fordultak. Az egyházban, amikor az anyakönyvelés elért az év végére, akkor abbahagyták, és új lapot kezdtek. Egy lap így üresen maradt. És én azt láttam, hogy mennyi zsidó keresztelkedett meg. Édesapám beírta a megkeresztelkedett zsidókat, és keresztlevelet adott nekik, hogy próbálják menteni az irhájukat.

Az is előfordult a magyar világban, hogy a román gazdákat a magyar kormány megtorlásképpen kiutasította, miután a dél-erdélyi magyarokat áttették a határon. Hoztak egy szekér románt a községházára. Édesapám ezt meglátta, és levette a szekérről a tisztességes román gazdákat, s azt mondta nekik: menjenek haza!

Azt is elmondom, hogy amikor a brassói szászokat kitelepítették, akkor édesapám értesítette a brassói kollégát, hogy jöjjenek Kovásznára, mert ő átadja a kovásznai nagytemplomot a lutheránus gyülekezet szolgálatára, hogy használhassák délutánonként. És ott éltek nálunk hónapokon keresztül, vagy két évig, amíg a román kormány megengedte, hogy visszaköltözzenek Brassóba. Ezt a brassói pap fia, Gerhard, ki Bázelben tanult, elmondta nekünk. Nagyon hálás volt, hogy a brassói szászokat befogadták Kovásznán. Aztán később ez a Gerhard lett az erdélyi szászok németországi kormánybiztosa. Ő intézte az erdélyi szászok beutazását és elhelyezését.

A pásztor helye a nyáj mellett

Azt is el kell mondanom, hogy amikor ’40-ben megtörtént a nagy fordulás, az ortodox pópa Kovásznán pakolt, hogy hagyja ott a gyülekezetét. Édesapám elment hozzá, s azt mondta: neked itt a helyed! Itt a nyájad, te vagy a pásztor, te nem mehetsz el! — Jó, jó, de mi lesz velem?

Édesapám felelősséget vállalt érte, hogy nem lesz semmi bántódása. A román pópa csak elment. Kovásznára helyeztek helyette egy fiatalt, akit a románok nagyon szerettek, de ’44-ben, amikor megváltozott a helyzet, akkor a fiatalt elküldték, és az öreg pópát visszahelyezték, aki mindig szégyenkezve mondta el, mennyire bánja, hogy nem hallgatott édesapámra.

Teológiai tanulmányok

Anyám, amikor befogadták a katonaszökevényeket, azt gondolta, hogy a mi fiunkat is, aki Pesten járt a Pázmány Péter Egyetemre, valaki csak megsegíti. Jó leszek hozzájuk, talán valaki jó lesz a fiunkhoz is, és szerencsésen hazakerül.

Budapesten a Pázmány Péter Egyetem katolikus intézmény volt, de a filozófiát és a pszichológiát a református teológusok is ott hallgatták. Ez történt Kolozsváron is. Én a pszichológiát és a filozófiát a Ferenc József Tudományegyetemen tanultam, és mire színjelesen a teológiát elvégeztem, s a tanárképző vizsgát is letettem, már két diplomám volt. Ez nagy hasznomra vált, mert az volt mindig a tervem, hogy Bázelbe megyek. A híres Barth Károlynak szerettem volna a tanítványa lenni. Barth Károly a pápa szerint is a XX. század legnagyobb teológusa volt. Sokat tanultam, sokat hallottam róla a kolozsvári teológián, s az volt a tervem, hogy hozzá kimegyek.

Sikerült is kimennem.

(folytatjuk)