Újabb támadás készül a kárpátaljai magyarság ellen

2019. december 12., csütörtök, Világfigyelő

Ha az ukrán parlament jelen formájában fogadja el a közigazgatási törvény módosítását, az egy újabb támadás lehet a kárpátaljai magyar közösség ellen – mutatott rá Zsigmond Barna Pál (Fidesz), a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportjának társelnöke a testület ülése után tegnap újságíróknak.

Zsigmond Barna Pál kiemelte: az ülésen Tóth Miklós kárpátaljai képviselő beszámolt arról, hogy Ukrajna milyen reformot tervez a közigazgatás területén. Közlése szerint az ukrán törvényhozás napirendjén a régiók átszervezése szerepel. Ha a jogszabályt jelen formájában fogadják el, az egy újabb támadás lehet a magyar közösség ellen, hiszen úgy rajzolnák át a területi közigazgatási térképet, hogy az hátrányos lenne a magyar közösség számára – mutatott rá a fideszes képviselő. A politikus azt mondta: Ukrajnának meg kellene fontolnia a jogszabály elfogadását, hiszen az oktatási törvény és a nyelvtörvény után egy harmadik jogszabály születne, ami hátrányosan érinti a kárpátaljai magyarságot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1164
szavazógép
2019-12-12: Világfigyelő - :

Áder: ismét kalapot emelhetünk a magyar orvosok előtt (Szétválasztott bangladesi ikrek)

Ismét kalapot emelhetünk a magyar orvosok felkészültsége, élenjáró szakértelme és újszerű megoldásokra képes hozzáértése előtt – mondta a köztársasági elnök tegnap Budapesten a Sándor-palotában, ahol tiszteletvacsorán látta vendégül a fejénél összenőtt bangladesi sziámi ikerpár (fotó)szétválasztásában dolgozó orvosi csapat vezetőit, tagjait és segítőit.
2019-12-12: Világfigyelő - :

Trump figyelmeztette Lavrovot

Donald Trump amerikai elnök figyelmeztette Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy Moszkva ne avatkozzon bele a jövő évi amerikai választásokba – olvasható a Fehér Ház közleményében, amelyet azt követően tettek közzé, hogy az elnök a Fehér Házban fogadta az orosz minisztert.