Ez azt jelenti, hogy ezentúl megszabott időközökben jelentkeznie kell az igazságügyi felügyeletnél, és közölnie kell minden, a személyét érintő változást: azt is, ha elköltözik, azt is, ha nevet változtat vagy netán külföldi konferenciára utazik. És ez nem minden: 60 napi közmunkát is kell végeznie a városházán vagy egy kulturális intézményben. Mindezt nem azért, mert kenőpénzt fogadott el, félrekezelt vagy netán elütött volna valakit, hanem azért, mert legjobb tudása szerint végezte a dolgát.

Azt merészelte ugyanis utasításba adni a megyei kórház sürgősségi osztályát vezető orvosnő, hogy alárendeltjei előbb a vészhelyzetben levő betegekkel foglalkozzanak, és csak utána végezzék el az ittas sofőrök alkoholszintméréseit. Ezt pedig a rendőrség nem nyelte le: hivatali visszaélésre és bűntett pártolására való felbujtásért eljárást indított ellene – és nyert. Ez Románia, 30 évvel a kommunista diktatúra bukása után: a karhatalmi szervek érdeke a jelek szerint még mindig előbbre való az emberéletnél. Az infarktusos beteg várhat, a rendőr nem: ezt üzeni a kolozsvári bíróság. Ilyen lenne a független igazságszolgáltatás, amiért nemrég még százezrek tüntettek Bukarestben és szerte az országban? Vajon a bírák elfogadnák-e, hogy egy rendőr szabja meg a rájuk váró ügyek fontosságát?

Az ítélet azért is felháborító, mert az ország folyamatosan veszíti el a képzett munkaerőt – ezrével távoznak évente csak az orvosok –, miközben lassan a bűnözők paradicsomává változik. Amikor a tisztességesen, hozzáértéssel végzett munka háttérbe szorul, és mindenféle más (politikai, üzleti, kivagyisági stb.) szempontok alapján születnek döntések, az eredmény mindenütt fonák lesz, akkor is, ha amúgy „jogszerű”, megfelel az érvényben levő törvényeknek. Tapasztalhatjuk ezt más gondok esetében, például medveügyben is, ahol szintén az ember élete és épsége számít a legkevésbé. Az illegális erdőirtások megállításával és a törvényes kitermelések korlátozásával növelhető lenne az állatok élettere, és enyhülne a településekre nehezedő nyomás – efféle bűnüldözésben és -megelőzésben azonban sem a rendőrség, sem más állami hatóság nem vitézkedik. Arról sem hallani, hogy mondjuk az útügyeseket felelősségre vonnák az összetokányolt autópályákért...

Lényegében azt sem tudjuk, mekkora a baj a közszférában. Eddig csak a vezetői tisztségeket osztogatták tetszés szerint, ám az SZDP-hez ezer szálon kötődő aradi tengelysúly-hamisításos eset kapcsán az is kiderült, hogy bizonyos intézményeknél már a piramis alján is csak befizetéssel lehet álláshoz jutni. Így  fordulhat elő, hogy valakit megbüntetnek egy szakmai döntésért. A kérdés az, hogy országszinten milyenek az arányok, és hogy van-e valós esély az állam megtisztítására?