Farcádi Botond
Oda kellene valahogy visszatalálnunk, a 30 évvel ezelőtti Temesvárra, a református templom előtti térre, ahol mindent elsöprő erővel tört felszínre mindaz a jó, ami csak kivételes pillanatokban mutatkozik meg egyszerre és maradéktalanul egy város, egy ország, egy közösség életében: az immár visszatarthatatlanná váló szabadságvágy, a bátorság, a szolidaritás, az Istenbe vetett hit, az egymás iránti teljes bizalom, a szolidaritás.
Pedig nem akármilyen erőkkel kellett szembeszegülnie akkor a Tőkés László mellett kiálló temesváriaknak: 1989 decemberére a kommunista diktatúra elnyomása csontig hatolt, a hatalom már attól sem riadt vissza, hogy a fizikai megsemmisítés eszközével éljen az ellenállást fontolgatókkal szemben, a Securitate megfigyelésen, fenyítésen, zsaroláson alapuló gépezete lehetetlenné tette a szólás szabadságát, a nacionalista hangulatkeltés, a manipuláció megmérgezte a románok és magyarok közötti kapcsolatokat. És mégis: akkor és ott, 30 évvel ezelőtt Tőkés László lelkész háza, a református templom és a paplak elől indult a forradalom, akkor és ott románok és magyarok vállvetve fordultak szembe a kommunizmussal, Ceaușescu diktatúrájával.
Volt egy forradalmunk, és volt egy restauráció – a temesvári népfelkelés kitörésének 30. évfordulóján szervezett rendezvénysorozat gálaestjén Tőkés László, a Temesvár Társaság elnöke Florin Mihalcea szavait idézve mutatott rá arra, hogy miként térítették el a forradalmat, hogyan mentette át hatalmát az új rendszerbe a régi elit.
Elkeserítő, hogy ma, 30 évvel a temesvári őszinte forradalom után a román állam legfőbb méltóságai nem tartják fontosnak sem az emlékezést, sem az igazi hősök tiszteletét, sem az akkor tiszta szívvel megfogalmazott elvek érvényesítését – a bűnösök felelősségre vonását, a közélet megtisztítását az elnyomó rendszer kiszolgálóitól, a magyar–román együttműködés erősítését. Sőt: a történelemhamisítás jegyében Tőkés Lászlót már négy éve megfosztották a forradalomban játszott szerepéért kapott állami kitüntetéstől, 30 évvel az események után pedig azért perel, hogy megvédje igazát a szekusok hazugságaitól – nemrég született egyelőre nem jogerős ítélet abban a perben, melyet a magyar lelkész rágalmazás miatt indított azok ellen a volt titkosszolgálati vezetők ellen, akik egy televíziós műsorban magyar kémnek nevezték őt.
Mégis hiba lenne belenyugodni a nacionál-kommunista erők restaurációjába. Most, 30 év után is keresnünk kell ama temesvári decemberi napok szellemiségét, a forradalmat, az igazit pedig békés eszközökkel, de folytatnunk kell. Mert Temesvár most is azt üzeni: ha bátrak, elszántak vagyunk, ha van hitünk és bízunk egymásban, nincs lehetetlen. Még akár az a vízió is valóra válhat, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök a temesvári gálaesten felvázolt, és amit a román média egyelőre kissé gyanakodva, kissé értetlenkedve fogadott: hogy magyarok és románok a többi szomszédos országgal közösen építsenek egy olyan Közép-Európát, amely biztonságos, fejlődő, és minden itt élő népnek otthona.
