Az indoklásban említi, hogy Románia, melynek „sikerült egy brutális diktatúrának ellenállnia, és amely ország a Nyugatból való kiábrándulása után” „Iohannisnak köszönhetően a legeurópaibb állammá vált” Délkelet-Európában. Azzal méltatják Iohannist, hogy az igazságszolgáltatásért harcol, „védi a kisebbségeket és a kulturális sokszínűséget”.

A díj névadója Nagy Károly frank király Nyugat- és Közép-Európa nagy részét egyesítve létrehozta a Frank Birodalmat. 800-ban koronázta császárrá a római pápa, őt tartják Franciaország és Németország atyjának, sőt, úgy is emlegetik, mint Európa atyja. Nagy Károly Aachenben székelt, ott hunyt el, s még azt is feltételezik, hogy ott született. A Nagy Károly-díjat 1950-ben alapította Aachen városa az Európa egyesítésében szerzett érdemek elismeréseképp. Elsőként Richard von Coudenhove-Kalergi, a páneurópai eszme megfogalmazója kapta meg. A díjazottak között van Konrad Adenauer, Winston Churchill, Robert Schuman, Henry Kissinger, Francois Mitterrand és Helmut Kohl, Václav Havel, Tony Blair, Bill Clinton, Javier Solana, Angela Merkel, Donald Tusk. Három egyházi személyiséget is díjaztak, 1989-ben a Taizé-i közösséget alapító Roger testvért, 2004-ben II. János Pál pápát, 2016-ban Ferenc pápát. Két magyar is a díjazottak között szerepel. 1990-ben Horn Gyula kapta meg, nem a „pufajkás” múltjáért, sem a későbbi (1994–1998 közötti) miniszterelnökségéért, hanem az 1989-es Páneurópai Piknikben játszott szerepéért, 2001-ben pedig Konrád György író, szociológus.

De térjünk vissza Klaus Iohannisra. A most 60 éves Iohannis 1990-ben erdélyi szászként belépett a Romániai Német Demokrata Fórumba. A Fórum színeiben 2000-ben Nagyszeben polgármesterévé választották. Elérte, hogy 2007-ben Európa kulturális fővárosa címmel büszkélkedhetett városa, ettől igen nagy népszerűségre tett szert. 2013-ban belépett a Nemzeti Liberális Pártba, és lemondott a Romániai Német Demokrata Fórum elnöki tisztségéről, melyet 2002-től töltött be. 2014-ben a párt elnökévé, majd annak jelöltjeként Románia köztársasági elnökévé választották. Választottuk – mondhatnám, mert hathatós magyar támogatást kapott. A szülőföldje, Szeben megye után a legnagyobb arányban Székelyföldön szavaztak a szász kisebbségire.

Ennek ellenére semmiféle pozitív gesztust nem tett a romániai magyarság felé. Sőt, megszakította a korábbi hagyományt, miszerint Románia államfői köszöntötték a magyarságot nemzeti ünnepe, március 15. alkalmából. Iohannis „bűnlajstroma” igen gazdag. Tavalyelőtti székelyföldi látogatása alkalmával Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere székely zászlót nyújtott át az államfőnek, mondva, „legyen ez az elnök és a két megye lakói közötti partnerség pecsétje”. Ám Iohannis nem nyúlt hozzá, tanácsosa vette át az ajándékot, viszont kibontott egy román trikolórt, s azt maga adta át. Ez is jelképes üzenet. Iohannis minden fórumon hirdette, hogy Romániá­ban példásan megoldották a nemzeti kisebbségek helyzetét – ezzel szemben az állam nemzetbiztonsági kockázatként kezeli az erdélyi magyarságot. Már ez önmagában tudathasadásos állapot. Hát még az, hogy nemzetiségi politikusként lépett fel a Romániai Német Demokrata Fórum színeiben, aztán, miután liberálissá vált, a nemzeti kisebbségek ellen cselekedett. A marosvásárhelyi római katolikus líceum létrehozásáról szóló jogszabályt megtámadta az alkotmánybíróságon. Visszaküldte a parlamentnek az egyes kisebbségi jogok szavatolását előíró közigazgatási kódexet, megtámadta a kisebbségi oktatás javítását célzó tanügyi törvényt módosító tervezetet.

Nemrég mesélte el egy nyugalmazott tanár találkozását Iohannisszal, akivel nemzeti kisebbségeknek szánt román nyelv és irodalom tankönyvterveket kellett elbírálniuk egy szakbizottság tagjaként, ahol a mostani elnök a Romániai Német Demokrata Fórum által delegált szakember. Pontos ember lévén jó idejében megérkezett a bukaresti tanügyi minisztériumba, s bevezették a tanácskozóterembe, ahol egy férfi ült. Odament, bemutatkozott, s kiderült, az illető Klaus Iohannis: a szász még korábban ott volt. Kérdi tőle, olvasta-e a könyveket. Nem – jött a válasz. Ezen elcsodálkozott, hisz ezért a munkáért fizettek. Ő maga egyiket sem tartotta megfelelőnek, de az öt közül a kék borítójú volt a kevésbé megterhelő, próbálta felvilágosítani a szász kollégát erről. Hidegen hagy (Mă lasă rece) – jött a hideg, rideg válasz. Emberünk nem hagyta magát, s próbálta meggyőzni, hogy a nemzetiségieknek mégiscsak a kék könyv lenne a megfelelőbb. Erre a német ráförmedt: Uram, megmondtam, hogy hidegen hagy! Az ember, akinek a német nemzeti kisebbségi közösséget kellene képviselnie, nem törődik saját fajtájával. Tudjuk jól: aki a saját fajtájával nem törődik, az nagyobb gazemberségekre is képes.

A romániai forradalom harmincéves évfordulója kapcsán utolsónak hagytam azt a tényt, hogy Iohannis visszavonta a forradalom hőse, Tőkés László kitüntetését, melyet az események húszéves évfordulóján kapott érdemei elismeréseként. Ezzel szemben elítéltek, börtönviseltek kitüntetését csak akkor vonta vissza, amikor már igen kínossá vált a helyzet. A bűnlajstrom még folytatható.

Végezetül csak annyit kívánok Klaus Iohannisnak, hogy valósítsa meg azt, amiért kitüntetik a Károly-díjjal: tegye Romániát európai állammá, védje a kisebbségeket és a kulturális sokszínűséget!