Számos esetben szembesülhetünk azzal, hogy a kiejtendő vagy (és) leírandó szó egy francia szót tartalmaz, esetleg nevet, mely leírásához, elolvasásához szükséges tudni néhány dolgot.
Arra térek ki a továbbiakban, hogy például mi az, amit a franciául nem tudónak is illik ismernie a francia nyelvről.
A francia latin betűs írású, akár a magyar, de kevésbé fonetikus, hangjelölő, inkább etimologikus írást használ. Másként fogalmazva: általában a szóelemző, a hagyományos írásmódot érvényesíti, nem a kiejtés szerintit.
Ezért is szerepel – sajnos máig időszerű – egyik politikai viccünkben. E szerint azt kell eldönteni, melyik a világ legnehezebb nyelve. Elhangzik, hogy az angol. Mert írják Shakespeare, s olvassák sekszpir. Elhangzik az is, hogy a francia, mert írják Beaumarchais, és olvassák, hogy bomársé. Végül a magyart találják a legnehezebbnek, mert le van írva, hogy Porumbeni vagy gara, és olvassuk, hogy Nagygalambfalva, illetve állomás...
Az eau, au betűcsoportokat o-nak kell ejteni, az ou-t u-nak, az ai-t e-nek például a Rousseau, Paul Verlaine szavakban.
A szóvégi s, t, e, d betűket többnyire nem ejtjük ki. A h-t soha. Így járunk el Berthelot tábornok nevének esetében. Th-t írunk, melyet t-nek ejtünk, és szóvégi t-t írunk, melyet nem kell kimondani.
Nem sorolok több tudnivalót, célom a figyelem felkeltése mindenekelőtt. Lévén, hogy a latin betűs írású idegen nevek a magyarban az idegen írás- és ejtésmód tiszteletben tartásával használatosak, szükséges, általános műveltségünkhöz tartozó, hogy rendelkezzünk a megfelelő tájékozottsággal.
Megjegyzem, a franciáknál e téren más a szokás. Franciásan ejtik az idegen neveket. Kivétel nélkül. Náluk így helyes. Nálunk azonban hiba, ha például ejfelt vagy ájfelt mondunk a híres Eiffel (efell)-torony említésekor.
Zsigmond Győző
