Semmiképp sem a szerzőnek kellene véleményt mondania a lapunkban megjelent családtörténeti sorozatról, s örvendetes, hogy ezt meg is tette helyette több, sorozatunkat heti rendszerességgel követő rejtvényfejtő. E sorok írója csak rejtvényeink szövegének szerzője, a rejtvényrács szerkesztője, a legfontosabb adatok elrejtője a Sepsiszentgyörgyhöz több szállal kötődő Forrai Tibor Homoródszentpálon élő nyugalmazott számtantanár, gyakorlott rejtvénykészítő.
Tanúi voltunk mindnyájan annak, hogy nagyon gyorsan lepergett az idei év is, mondhatni, hiába szorítottuk markunkkal a napokat, heteket, hónapokat. Rejtvényfejtőink és olvasóink értékelték azt, hogy rejtvénysorozataink mindig a lehető legszorosabban kötődtek vidékünkhöz, Háromszékhez, helytörténeti jellegük volt. Az idei sorozattal adósságot is törlesztett lapunk, ugyanis a családtörténetet, de főleg a székely családok nemzetségi leszármazását, genealógiáját száműzött tudományágként kezelte a letűnt uralom hatalmi rendszere. Az azóta bekövetkezett változások rendkívül kedvezőek voltak. Új és anyanyelvünkön megjelenő családtörténeti irodalom látott nyomdafestéket, kiadóink, így a székelyföldiek is – köztük a sepsiszentgyörgyi Charta és a T3 kiadók – újra megjelentették a régi családtörténeti témájú kiadványokat. Az idősb és ifjabb Kisgyörgy Tamás vezette Charta Kiadó az 1901-ben Sepsiszentgyörgyön megjelent, Pálmay József szerkesztette Háromszék vármegye nemes családjai című kötettel valóban adósságot törlesztett.
Hasonló módon cselekedett az anyaországi média is, sorban rendezték sajtó alá Nagy Iván (1824–1898) és Kempelen Béla (1874–1952) s mellettük más, későbbi családkutatók eddig csak híres könyvtárakban fellelhető kiadványait. Még a rendszerváltás előtt látott nyomdafestéket Magyarországon a Magyar családtörténeti és címertani irodalom, 1561–1944 című kötet, ezt egész sor, mondhatni, helyi kiadvány követte. 2000-ben jelent meg Békéscsabán a Kőszegi Bartha Kálmán szerkesztette, A sepsiszentgyörgyi Nagy-nemzetség története című kötet (képünk).
Nagy örömmel üdvözöltük dr. Száva Tibor Sándor csíki származású és örmény gyökerekkel rendelkező történésznek és családkutatónak a csíkszépvízi Száva családról szóló, Bécsben megjelent kötetét, hiszen a magyar-örmény családok számos jeles személyiséggel gazdagították az elmúlt századok alatt az erdélyi magyar szellemiséget, ahogy történelmünket is, hiszen hithű magyarként sok magyar-örmény vett részt a háromszéki önvédelmi és erdélyi szabadságharcban. Az utóbbi évtizedekben a világháló is segített a genealógiai kutatásban, és számos olyan család állította össze történetét és családfáját, amelyek rendszeresen évente tartják családi találkozójukat: a gelencei Jancsók, a lécfalvi, maksai-nagyborosnyói Kanyók, a nagybaconi és futásfalvi Bardocz család, a felső-háromszéki Könczeiek, a szentkatolnai és márkosfalvi Bakk família, a nagyajtai, középajtai és budapesti Péterffy család stb.
A felette hasznos, a nemzettörténeti írásokat gazdagítóak azok a nyomtatásban is megjelent kötetek, amelyek egy-egy jeles család, személyiség életét, tevékenységét, harcos múltját dolgozták fel emlékiratok, naplók, írott források alapján. Ebbe a kategóriába sorolhatók a Bitai Balykókról (Marosvásárhely, 2005), valamint az erdővidéki gyökerű Józsa családról megjelent kiadványok, nemkülönben a Péterfy Miklós budapesti nyugalmazott mérnök és lánya, dr. Péterfy Nóra szerkesztette, Feljegyzések a nagyajtai Péterffy (ffi, fy, fi) család életéből, 1770–1951 című, közel 200 oldalra rúgó kiadvány (Budapest–Sepsiszentgyörgy, 2015), amelynek ismereteink szerint már készül is kibővített és a jövő évi családi találkozó alkalmával bemutatásra kerülő változata. A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete és a Kisgyörgy dédunokák jelentették meg Budapesten 2017-ben a Kisgyörgy Sándor (1845–1935) unitárius lelkész-esperes emlékiratai címet viselő 400 oldalas kiadványt – szerkesztője Kálnoki Kiss Sándor (sz. 1936) nyugalmazott budapesti mérnök, dédunoka –, valamint ugyancsak az általa szerkesztett, a kálnoki Kiss Károly vargyasi unitárius énekvezér, kántortanító, karmester életét-hagyatékát bemutató kiadványt (Ha meghalok, csillag leszek... – Kiss Károly [1889–1975] kántortanító emlékirata; Budapest, 2019). Mindkettőt Vargyason mutatták be a leszármazottak és helybeliek népes közönsége előtt.
A hely sem lenne elég, és szándékunk sem az, hogy akár röviden is összefoglaljuk Háromszék családtörténeti irodalmát, azt azonban szeretnénk, ha olvasóinknak, rejtvényfejtőinknek némi tájékoztatást adhatnánk erről a témakörről, hisz sokan mondták: a lassan elmúló esztendőben bemutatott, 51 háromszéki családot átfogó rejtvénysorozatunk meggyőzte őket arról, hogy valóban hasznos, valóban a mi családjaink históriájával foglalkozik a családtörténet, a múlt ismerete nélkül pedig gyökértelenül bolyonghatunk itthon éppúgy, mint messzi a nagyvilágban.
A Bitáról a biharorszszági Mezőtelegdre települt Balykó Gábor (szül. 1944) mérnök a Balykókról írt kötetében mondja: senki se feledje el, hogy a család rég elhalt felmenőt csak mi, a családkutatók támaszthatjuk fel, ők csak általunk szólalhatnak meg újra, ők csak a családkutatók szemeivel láthatnak ismét. Ők csak általunk „élhetnek” tovább újra sok száz leszármazott emlékezetében, egy-egy családtörténeti könyvben, újságcikkben, csak bennünk és emlékeinkben élhetnek tovább.
A lisznyói Kese família jelenleg már nem annyira népes, mint hajdanában, de tagjaiból Magyarországra, Németországba és az Egyesült Államokba is kivándoroltak. A család képviselője Kese Zoltán (szül. 1932), a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium hajdani végzettje, akit e sorok írója mint „felsős nagy diákot, Kese urat” ismert, örömmel köszöntötte Miskolcról lapunk családtörténeti sorozatát és kívánta, hogy sikeres legyen a 2020-ban induló, hasonló jellegű sorozat is.
Néhai Kese Jenő volt baróti református lelkipásztor unokája, Bocz Zsuzsanna, ifj. Kese Jenő volt baróti polgármester lánya írta: „Ezúton szeretném megköszönni a Háromszékben a lisznyói Kesékről megjelent közleményt. Régi álmom vált valóra, hogy megismerhettem a családot, régi felmenőimet. Itt, Baróton már csak a késői leszármazottak vagyunk. Nagyváradon él id. Kese Jenő lánya, Jutka, akinek hasonló módon örömet szerzett a szóban forgó rövid családtörténetük.”
Gászpor Gizella sepsiszentgyörgyi kedves régi rejtvényfejtőnk minden évben köszönetét fejezi ki rejtvénysorozatunkért. „Szórakozunk a rejtvények megfejtésével, gyarapodnak ismereteink is, sok sikert kívánunk a lapnak és Önnek is” – írta tavalyi üdvözletében. Külön köszönetét fejezte ki a kézdimárkosfalvi gyökerekkel rendelkező kolozsvári dr. Bakk Miklós, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára családjának bemutatásáért, a köpeci születésű Nagy Levente nyugalmazott református lelkipásztor Sepsiszentgyörgyről, ugyancsak innen Ureczki Mária nyugalmazott tanítónő, a Budapesten élő Gerlóczy Judit közgazdász, az uzoni Temesváry-kastély résztulajdonosa, Balogh Barátossy Gábor (szül. 1946) budapesti erdőmérnök, néhai Barátosi Balogh Benedek Kelet-kutató oldalági leszármazottja, a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Lajos, a festőművész nevét és munkásságát őrző Gyárfás család egyenes ági leszármazottja, Sovánka Mária nyugalmazott könyvelő, aki itthon egyedül viseli az egykori neves Sovánka család nevét, dálnoki és maksai Gaál Tibor nyugalmazott Maros-vidéki református lelkipásztor, volt Mikó-kollégiumi osztálytársunk, a kálnoki Hosszú Levente, Hosszú Zoltán író, színész és filmszínész egyenes ági leszármazottja, Zsigmondné Péter Ildikó családkutató, mérnök-tanár Sepsikőröspatakról, Ilyés Gábor Kézdivásárhelyen élő almérnök, Baróti Szabó Dávid oldalági leszármazottja, dr. Jancsó Gábor vegyész-kutató professzor, a miskolci Jancsó László vízépítő mérnök-családkutató és sokan mások.
Rejtvénysorozatunk szövegeinek szerkesztőjeként több mint száz háromszéki családdal kapcsolatos dokumentációs anyagot őrzök, ebben néhai dr. Imreh Barna (1908–1982) volt mezőbándi és alsórákosi református lelkipásztor és jeles családkutató, valamint néhai sepsikőröspataki Imreh József (1868–1946) hagyatékának egy részét. Szerkesztői munkámban több olyan személynek (egyben családkutatónak) és sok-sok adatközlőnek, lelkésznek tartozom köszönettel, akik önzetlen módon segítettek az „elrejtett tudománynak” nevezett sorozatban. Közéjük tartozik dr. Nagy Lajos ny. rétyi családorvos, genealógus, író és helytörténész, a Nagykárolyban élő sepsikőröspataki Imreh András családkutató, Dima Gábor és unokája, Dima Csoma Endre, a zágoni Csoma család kutatói, dr. Szekeres Attila kollégám, heraldikus szakíró, szerkesztő és nem utolsósorban Kocs János villamossági mérnök, a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Genealógiai Társaság vezetője, a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) kitüntetettje, aki támogatója annak, aki famíliájának múltja, származása felől érdeklődik, netán családfáját szándékozna összeállítani.
A családfakutatás az a tudomány és megszállottsággal áldott foglalatosság, ahol a múlt találkozik a jelennel – olvashatjuk a családfakutatás.hu honlapján. Ez a tudományág napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hisz legtöbbünkben felmerült már a kérdés: „Honnan származik a családom? Hol éltek őseim? Mivel foglalkoztak? Földművesek, mesteremberek vagy nemesek voltak? Élnek rokonaim távoli vidékeken?” Mindezen kérdésekre a családfa elkészítése adhatja a választ.
Kedves rejtvényfejtők, kedves olvasók, az új esztendőben ugyancsak különleges személyekkel, családokkal foglalkoznak majd rejtvényeink, lesz azokban családismeret és családtörténet is. Ezúttal a nők állnak majd a középpontban, hamarosan induló sorozatunkban Székelyföld asszonyainak, nagyasszonyainak megismerését ajánljuk szíves figyelmükbe.
