Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy akinek volt füle a hallásra, értette, amit egymással beszélgettek.
Azt mondta az első:
– Én vagyok a Béke. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.
Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
A második azt mondta:
– Én vagyok a Hit. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. A következő pillanatban, egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
– Én a Szeretet vagyok. Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám.
Ezzel ki is aludt a szeretet lángja.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
– De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!
Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt. Ekkor nagyon halkan megszólalt a negyedik gyertya:
– Ne félj! Amíg nekem akárcsak pislákol is a lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Én vagyok a Remény.
(Meagan Wilson és Tracy Jones angol nyelvű szövegének fordításával újramesélte Bajzáth Mária)
