Kós-emlékévben, a Kulturális Örökség Napjain — jobban időzíteni sem lehetett volna annak a két kis részletnek elkészítését-avatását, melyeket Kós Károly még megálmodott kedvenc épületének, de kivitelezésére a közel százesztendős Székely Nemzeti Múzeumnak mostanáig kellett várnia.
És ezúttal sem oly egyszerűen történtek a dolgok, a kovácsoltvas korlát megvalósításáért például székely furfang is szükségeltetett, mert míg a múzeum vezetői azzal érveltek fenntartójuknál, hogy adósságot kéne pótolni, addig pénz nem került rá, de mihelyt azt mondták, hogy az előtérben a lépcsők csonkán maradt oldalvédje balesetveszélyes, rögvest sürgőssé vált a korlát felszerelése. Előkerültek hát a rajzok, elő egy kitűnő kovácsmester is, székely ember (Kós Károly azt vallotta, helyi anyagokból és helyi mesterekkel kell építkezni), az olaszteleki Nagy György, ki gyönyörűen megoldotta a feladatot, olyannyira, hogy minden bizonnyal Kós is megdicsérné.
És elmaradt annak idején a bejárat fölé tervezett velencei mozaik múzeumi címer is, szintúgy régóta tervezik helyére tenni, no de ez sem bizonyult könnyűnek. Került volna művész, ki ingyen elkészíti, ám az anyag értéke az aranyéval egyenlő, mondogatta, s a dolog húzódott. Aztán kiderült, hogy Amerikában gyártják a legolcsóbb mozaikot, ugyanazzal a technológiával, mint a velenceit, így hát arra is került pénz, s Makkai András szobrász jóvoltából ékesíti immár a Székely Nemzeti Múzeumot.
Két apró virágocska, melyet hozzáadtunk a gyönyörű csokorhoz — fogalmazott Vargha Mihály múzeumigazgató. És akad még a csokorban hely, az oda illő virágokat következő alkalommal.
