Farkas Réka
Ennek is vége. Ismét magunk mögött tudhatunk egy esztendőt, örömeivel, bánataival, kihívásaival. És botrányaival, végeérhetetlen politikai cirkuszaival, melyek, akár akarjuk, akár nem, rányomják bélyegüket mindennapjainkra. Mintha sehogy nem akarnának jóra fordulni már a dolgok ebben az országban, és az oly nagyon remélt jobb élet továbbra is váratna magára.
Ha visszapillantunk az elmúlt évre, a folyamatos acsarkodás jut eszünkbe, a sok szép ígéret, melyeknek ugyan egy része teljesült, mégsem javítottak, könnyítettek életünkön. A szociáldemokraták magabiztosnak látszó csetlés-botlásai, politikai érdekek mentén összetákolt kormányuk, mely elérte azt a teljesítményt, hogy a jelentős fizetés- és nyugdíjemelések dacára sikerült majdnem megfeleznie népszerűségét, és bár két kézzel szórták a pénzt, nem sikerült fennebb tornászniuk az életszínvonalat. Megbukott az azóta már börtönben csücsülő vezérük, Liviu Dragnea földi Kánaánt ígérő programja, és háromesztendős regnálásuk mérlege azt mutatja, Románia ott áll, ahol a part szakad.
Van új elnökünk, aki tulajdonképpen a régi, és öt év igencsak langyos, semmit fel nem mutató uralgás után most nagy lendülettel készül megteremteni a normális Romániát. Csakhogy hatalomra jutott liberálisainak egyetlen eddigi cselekedetét sem jellemzi a normalitás. Elfoglalták ugyan a kormánypalotát, de nincs parlamenti többségük, így minden lépésükkel megerőszakolják a demokráciát. Már nemcsak fontos jogszabályokat módosítanak kormányrendelettel, de a jövő évi költségvetést is ily módon fogadták el, és egyre inkább kitetszik, kevés elképzelésük van, és az sem sokkal különb sokat szidott elődeikénél. Mások foglalták el a bársonyszékeket, de nem sejlik fel több tudás, szakértelem, ugyanúgy érdekek vezérelik döntéseiket, mint a megbuktatott szociáldemokratákét. Érdekek, melyek mások ugyan, de semmivel sem különbek, pont olyan sötétek.
Évek óta elmélkedünk azon, hogy süllyedhet-e még mélyebbre a román politikai osztály, aztán az idő bizonyítja, hogy igen. Harminc esztendeje várjuk, hogy ne üres ígéretekkel etessenek bennünket, minden változás új reményt villant fel, amely nagyon gyorsan szertefoszlik. Cseberből kerülünk vederbe, és haladás helyett csak vánszorgunk, araszolgatunk előre, mert egyesek játszanak időnkkel, éveinkkel, életünkkel.
Most így, esztendő fordultával, az új év küszöbén jó lenne hinni valami biztatóban, felvillantani a reményt, hogy egyszer csak véget ér ez az áldatlan körforgás, jön valami jobb, ami valóban előrelendít, és nemcsak papíron, de a valóságban is jobb, emberibb életet teremt. Talán elhozza a következő év vagy az azt követő? Addig is élünk, szeretünk, hiszünk, reménykedünk, és ez sem kevés...
