Pedig ha belegondolunk, éppen neki és az övéinek volt elég baja már az életben. Mégis mosolyogva hirdetik a jót, a derűt. De a sor folytatható. A testi, szellemi fogyatékkal élő gyermekek békési tanintézményeinek Mikulás-ünnepségein felhőtlen, őszinte volt a kacaj. A zenész, bűvész, a kis ajándék, egyáltalán az odalátogatás zsigerien pozitív lelki reakciókat eredményezett. Válaszúton is bárkit megkérdezhetsz. Pedagógus, szakácsnő, ballagó és óvodás a kérdésre: hogy vagy?, kapásból és mosolyogva mondja: jól! És így is gondolja. Nem siránkozik, nem elégedetlenkedik, nem nyomkodja fásultan kis vagyont érő telefonját, miközben már örülni sem tud egy szaloncukornak.

Ám a nagyokkal sincs minden rendben. Pedig már akkor is jobb volna a világ, ha mindenki csak azt viselné, ami neki való. Mondjuk saját valódi nemzeti viseletét. Amire büszke, és melynek csórt csillámai nem vakítják el annyira, hogy más népek, nemzetek viseletének szépségét ne lássa. Gyökössy Endre találta ki ezt a szójátékot: gyűl-öl, gyűl-ölet! De találó ez például a mai Erdélyre is! Öl és ölet, pedig helyette csak az él és éltet vagy még inkább a német ajkúaktól jól ismert élni és élni hagyni kellene.

De amíg magunkkal nem engesztelődünk ki, Istennel és embertársainkkal sem tudunk. „Addig meg – mondja Varga László püspök – gyűlöljük, utáljuk magunkban a bűnöst, elképesztő energiával rejtegetjük, mert elhitették velünk, hogy Isten csak akkor szeret minket, ha jók vagyunk. Pedig Ő szereti bennünk a bűnöst is. Ha engedjük, hogy Isten egészében szeressen bennünket, szerethetővé válnak embertársaink is, akik ugyanolyan bűnösök, mint mi, csak nekik máshol szorít a cipő. A keresztények többségének nagy hibája, hogy matatnak a kakiban. Elkövetik a bűnt, aztán pedig kenegetik nemcsak magukra, hanem másokra is. Pedig nem kell a bűnt elemezni, önmagunkat igazolni, egyszerűen csak ki kell mondani: bocsáss meg! Számos pszichoszomatikus betegség van, amit a harag okoz. Ha megbocsátunk, kiterítjük a trágyát a mezőre, amiből aztán új élet fakad.”

Mennyire egyszerű és érthető szavak. Tán így kellene prédikálni mindenkinek… Vagy úgy szólni, mint Csaba testvér adventkor: „A magyar nemzet nagy fazekában pénzből, autóból, ruhából, házból van elég, de mintha jókedvből, derűből, hitből és reményből kevesebb volna. Aki arra fogad, hogy itt a világvége, hogy a globális felmelegedésben megsülünk, hát az veszíteni fog. Van remény, van holnap és van jövő. Érdemes gyereket vállalni, vállalkozásba kezdeni, tartós tejet venni, mert nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani. Nem kell határokat húzogatni sehova. A bizalmat, az egymás iránti szeretetet, figyelmet kellene elkezdeni. Az aranykor nem mögöttünk, hanem előttünk van. Ebben hiszek, és szeretném mindenki szívében felébreszteni ezt a hitet, reményt és bizalmat.”

Akár a válaszútiak, Csaba testvér gyerekei is csillogó szemű, tudatosan jövőt tervező emberkék, akik mindannyian szeretnek olvasni, énekelni, rajzolni, zenélni, focizni. És hobbiként egyikük sem említi a számítógépes játékokat, az okostelefont vagy más kütyüt. Ennek ellenére – vagy tán épp ezért – optimizmus és boldogság árad ki és szét belőlük. „Adja az Úr, hogy az az öröm, jókedv, az a gyermeki pajkosság, amivel Krisztus közénk jött, legyen a mindennapi viseletünk. Öltözzünk szeretetbe!” – mondta Böjte Csaba. Aki ismételten igazat szólt.

Ezen veretes szavak és gondolatok kellemes rabságából kívánok mindenkinek áldott örömmel viselhető, boldog új esztendőt.

Pálmai Tamás