Nyugodjon meg székely bácsi, nem a pálinkától lát két Orbánt. Az új „félig román vagy tán egészen az”, a régebbit ismerjük. A Sors tréfája a névazonosság miniszterelnöki szinten. A Kárpát-medencében minden megeshet, a bronzkor is itt kezdődött, az aranykor is eljő, csak ki kell várni.
Meddig jutott az egyik és meddig a másik ország az aranykor felé vezető úton 30 év alatt?
Romániában új kormány, Magyarországon új kulturális törvény született. A színházakat is elérte a rendszerváltás szele. Jelenleg a színházvezetők kétharmada ellenzéki, akik a művészet szabadsága elleni merényletnek tekintik a jogszabályt. Szeretnék a színház világát csak liberálissá tenni. S védeni a politikától. Az olvasók értesültek a Kossuth-díjas Gothár Péter Katona József Színházban zajló szexuális zaklatási botrányáról, annak apropóján jött a törvény. Vége a kultúrharcban ritka tűzszünetnek. Nem csak a színházvezetőket, sokakat késztetett állásfoglalásra. Az új főpolgármester is nyilatkozott, csodálkozna, ha Dörner György nyerné el még egyszer az Új Színház vezetését, melynek a főváros a fenntartója. Magyar darabokat szokott műsorra tűzni, s ajánlatos időben beszerezni a jegyet annak, aki látni akar ilyent. Mosolyt csal az arcokra a főpolgármester, mert ő politikus, így saját maga ellen is harcol, nem lehet könnyű neki. Ha van szobrász, aki ismeri Dörner Györgyöt, az látja, a békesség szobrát lehetne megformálni róla. Nem is érti, nem is érdekli nagyon, mi folyik körülötte, megvan a maga dolga. Persze a haladó liberálisok a Turulmadártól Szűz Máriáig mindenkiben kiirtani való veszélyt látnak, ha nemzeti-konzervatív.
Az új Orbant a régi-új államfő bízta meg kormányzással. A székelység keze is benne van, hogy példátlan diadalt aratott Dăncilă felett. A választás a demokrácia ünnepe, de nem kötelező. „Ne szavazz, csak bátorítod őket!” – lett volna kivételesen a helytálló hozzáállás de nem mindenki orrolt meg Johannisra, és hozzájárult, hogy zsiráflóról nézzen le ránk mandátuma nyergéből. Élni fog a lehetőséggel. Tudta mindenki, hogy győz, mégis belepótoltunk a nagy mellény árába.
A posztkommunisták minden országban megkísérelték átmenteni a hatalmukat, ideig-óráig. Románia csodaország, még a politikában sem sikerült letörni a szarvukat, hosszúra nyúlt küzdelemben csavarták ki kezükből a kormányt. Sehol nem kormányképes tényezők már, de mint a vírus mutálódva kis pártocskákban ütik fel a fejüket és védik a zsákmányt. Az eszmének lőttek.
A világ ura, a globális pénzhatalom annak idején a piszkos munka elvégzésével bízta meg őket. A bérgyilkosok teljesítették a tervet, vérszemet kapva átestek a ló túlsó oldalára, s nem rejtették véka alá előre kiötölt hátsó szándékukat, hogy vadonatúj világot teremtenek, az Isten is megirigyli – álmodoztak. A megbízó tartott attól, maga is horogra kerül, ha nem ügyel. Nem bízott egymaga erejében, fellármázta az összes veszélyeztetett országot, s ahelyett, hogy megvárta volna Jézus visszajövetelét – ahogy annak idején születését várták a beavatottak és a pásztorok –, létrehozta a NATO-t. A katonai szövetség nem mindenkinek olyan félelmetes, az örökkévalóság szemszögéből nézve bolhapattanás. Ki fél Észak-Koreától? Trump kerülgeti, mint nagymacska a tarajos sült, nem tud mit kezdeni vele. Az oroszlán csodálkozva nézi a szája köré fúródott hosszú, lógó tüskeszálakat, s nincs kedve a kis tüskés után menni.
Macron „agyhalottnak” nevezte a NATO-t. Sértő? Magyarország küzd az ősellenség, a globális pénzhatalom ellen, miközben hű NATO-tagként védi is. NATO-bombák biztosítják a migránsutánpótlást, fogadásukat migránskergető nénikre bízza. Ha nem vall színt, hogy ki ő, ki ellen kit véd, okafogyottá válik. Pár napja a tanácskozás dokumentumába bekerült végre a „migránsveszély”. Nagy siker!
Ha tényleg fejlődésnek indul az ország, Iohannis autonómiatörekvésünket igyekszik majd elbagatellizálni, és úgy beállítani minket, mint a fejlődés útján az akadályt. Miközben (mi közben) rimánkodunk, a lelkünket adnók ki – már aki –, csakhogy jusson egyről kettőre a megszálló ország, melynek lojális polgárai vagyunk. Az hiányozna, ha a várva várt jobblét beleringatna a kialakult struktúrákba, s a nagy közös akarat „fogadj szót, én parancsolok!” érdekcsoportok szintjéig érne fel csak.
Az unió vezetésében lezajlott a váltás, de a régi kórus hangja hallatszik. A tegnap a négy év körüli gyermekek maszturbációhoz való jogáról szólt a vita, s hoztak liberális törvényt. A libsik, zöldek és a többi derék világnézetűek jelenléte „átüt, mint szivárgó vér a kötésen”. Váci Mihály szavai hazaszeretetről szólnak, de érzékeltetném velük, hogy nem csak színház, kórház is az egész világ. Elmegyógyintézet. Megemlíteném Amerika egyik államának törvényhozóit, ahol vegytiszta liberális világnézetű emberek hoztak jogszabályt, mely szerint a magzat gyakorlatilag a születés előtt bármikor meggyilkolható, nem jogi alany. Ajánlom a Néma sikoly című dokumentumfilmet, de csak az nézze meg, akinek az idegei bírják a sokkoló videófelvételeket arról, hogyan kezd menekülni a magzat a behatoló műszerek elől, de a kivégzése folyik, levágják a végtagjait és összezúzzák a koponyáját. Nem kéne az ilyen törvényhozókat visszatudományoskodni magzatkorba, s ott kaparni ki a szemüket?
Mondhatja bárki, nincs új a nap alatt, az elmúlt száz évben mélyebb gödörben is voltunk. Ki sem másztunk, nemhogy kihevertük volna a mászás fáradalmait.
Ha csupán a fizikai, mérhető oldalait nézzük mai világunknak, látható, szakadék szélén állunk. Aki tud repülni, léphet még egyet. Az utolsó 50 évben lezajlott fejlődés kínálta a lehetőséget az „új világrendnek”, hozzon létre pár jóléti államot mutatóba. Sikerült. A bolygó erőforrásaiból annyi tűnt el ezalatt, mint visszamenőleg 3000 éven át. A „fogyassz minél többet” elven működő liberális piacgazdaság csütörtököt mondott. Az eszméje válságsorozatot és káoszt hozott. Tüneti kezelésre jó a migránsözön. Belefújtak a nullás lisztbe.
Mindez nem falra festett ördög, valóság. Figyeljünk egymásra, s ha látjuk, valami nem ugyanaz, mint ami volt köd előtt, hanem új köntösbe bújtatott káprázat, ne együk meg. Inkább seperjük össze a falra hányt borsót és főzzünk levest. A ködszurkálást majd folytathatjuk, de ünnepekre nem való. A kecske jóllakik, a sarvalt káposztának nyoma vész, az újságíró koccint az olvasó szaporodására.
