Hiszen, ha megengedhetetlen és ha ráadásul még disznóság is, akkor az éppen az a tény, hogy a 2004-ben létrehozott, a szenátushoz csatolt intézet élére azt a társaságot biggyesztették, amely kisajátította, saját politikai túlélésére és a régi szekusok, milicisták és katonatisztek átmentésére használta fel az 1989-es forradalmat. Elnökségeit követően Ion Iliescu tehát a forradalom intézetének legfőbb vezetőjévé vált – mely testület alapító okiratában egyebek mellett az szerepel: célja, hogy tudományosan elemezze politikai, gazdasági és társadalmi síkon az 1989-es román forradalom előzményeit, történéseit és következményeit –, s az alakulat vezető tanácsában olyan „forradalmárok” szerepelnek, mint az 1989 decemberében a hatalmat szintén magukhoz ragadó Petre Roman volt miniszterelnök és Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes. Akik ellen éppen zajlik a forradalom pere, és emberiesség elleni bűnökkel vádolják őket. Ám ők meggyőződéssel vallják ártatlannak magukat, és az elmúlt másfél évtizedben rendületlenül, elkötelezetten irányíthatták a forradalomról végzett tudományos kutatásokat, hogy végre kiderüljön a nagy és szent igazság.

Ha az elmúlt harminc év valós „megengedhetetlen disznóságait” lajstromba vennénk, a lista jóformán vég nélküli lenne, de kevés emelkedne a forradalom intézetéhez hasonlítható magasságokba. Hiszen ha az lenne a deklarált cél, hogy ki és hogyan tudja jobban meggyalázni azokat, akik valóban szemtől szemben álltak a diktatúrával, a szekusokkal és a fegyverekkel, akkor az említett trió tagjai máris élen járnak, verhetetlen bajnokai e szégyenteljes megmérettetésnek.

E pillanat arra is jó, hogy kiderül: létezett olyan, hogy a Román Forradalom Intézete... S az, hogy közpénzből tizenöt évig fenn lehetett tartani egy ilyen társaságot – mely puszta létével magát a tudományosság fogalmát is meggyalázza, nevetségessé teszi! – hát az maga a „megengedhetetlen disznóság”. Nem elég, hogy Iliescuék megkaparintották a hatalmat és átmentették, illetve demokratákká varázsolták a régi rendszer pártaktivistáit és szekusait, attól sem riadtak vissza, hogy e folyamatot még „tudományosan” is elemezzék. Miként az a pár szó is beszédes, ahogyan a sértett Iliescu intézete megszüntetése ellen tiltakozott: „Ezzel lemondunk a román forradalomról, lemondunk a tanulmányozásáról. Ez olyan kiemelkedő pillanata volt a történelmünknek, amely meghatározta mindazt a változást, amelyen átment az ország az utóbbi harminc évben. Hogy mondhatnánk le róla? Hol történik még ilyen a világban?” Egykori kommunista párttitkár, későbbi fődemokrata, régi-új szekusok atyja aligha tudna ennél álságosabban szólni.

Lehet tehát keresgélni a választ a következő kérdésekre: valóban, hol érhető még tetten ehhez mérhető képmutatás? Hol lehet bukás nélkül efféle színjátékot rendezni? Hol lehet büntetlenül embereket ölni, mint 1989 decemberében Romániában?

De más, eddigi kormányokat is minősít, hogy e szégyenteljes testület túlélhette a 2008–2009-es gazdasági válságot, az akkori megszorításokat. S ha mindezek mellé odaképzeljük a másik nagy bukaresti aljas csencselést, amelyet pár ezren műveltek el az úgynevezett forradalmárigazolványokkal, s próbáljuk felértékelni, hogy mennyi közpénzt loptak el e csencselők, s ha e számok valaha nyilvánosságra kerülnek, borzongás lesz a vége. Minden edzettségük és immunitásuk ellenére bizonyosan elszörnyednek, akik hisznek még abban, hogy valaha megszabadulhatunk a múlt gyalázatos örökségétől.

Harminc évvel a rendszerváltás után talán mégis remélhető, hogy egyszer valóban vége lesz a szó szoros értelmében tekintett megengedhetetlen disznóságoknak. Melyek mind eredeti és sajátos demokráciánk – hiszen már 1989 decemberében több vezető vallotta, mi nem hagyományos demokráciát, hanem annál sokkal fénylőbb, eredeti és sajátos demokráciát teremtünk – szemétbe való, bűzlő végtermékei. Ám az is bizonyos, hogy e történetben nem csupán Ion Iliescu szerepe vár tisztázásra, hanem a több száz, több ezer háttér­emberé is, akik legfőbb haszonélvezői Iliescuék hatalmának. Mert mindaz, amit 1989 decembere után műveltek politikai és gazdasági értelemben egyaránt, nem más, mint megengedhetetlen disznóság.