Nyugdíjasnak lenni anyagi szempontból kész csőd Romániában: egy friss szakértői elemzés szerint mindössze 1630 lejes időskori juttatásra számíthat egy ma havi nettó 4000 lejt – tehát a 3000 lejt éppen meghaladó országos nettó átlagbérnél jelentősen többet – kereső munkavállaló, aki már 35 éve dolgozik, és nem tartozik egyik kivételezett, extra nyugdíjjal dédelgetett kategóriába sem.
És ez is kétszerese az átlagnyugdíjnak, ami 2019 októberében 888 lej volt. A kisebb munkabér és rövidebb munkaviszony után ugyanis még kevesebbet ad az állam, amely még ezt a rendszert is nehezen tudja fenntartani.
Ősztől azonban negyvenszázalékos nyugdíjemelést ígért az előző és a jelenlegi kormány is, amire a nyugdíjasok zömének kétségtelenül szüksége is van – a baj ott kezdődik, hogy erre a kiadásra nincs fedezet. Hirtelen megoldásként lehet kölcsönt felvenni, de hosszú távon a különnyugdíjak felszámolása sem elég (nem mintha lenne rá valós akarat), mert a kilátások rosszak: az ország lakossága gyorsuló iramban öregedik el, a fiatalok kivándorlásának és a negatív népszaporulatnak a hatása már bő évtizede érződik, és ha ehhez hozzáadjuk, hogy egy újabb évtized múlva kezdenek nyugdíjba menni a „dekrétumos” generációk (az abortusz betiltása után született közel kétmillió személy), és így az aktív munkavállalók közel egyharmada válik befizetőből eltartottá, könnyen beláthatjuk, hogy sürgősen lépni kell.
Jól átgondolt stratégiákra és következetes alkalmazásukra lenne szükség, de erre nem csupán azért kevés a remény, mert pillanatnyilag kisebbségi kormányunk van, és két választás elé nézünk. A népességfogyás lelassítása vagy éppen leállítása olyan kérdés, amellyel politikai hovatartozástól függetlenül minden pártnak foglalkoznia kellene, sőt, közös nevezőre kellene jutnia (íme, egy házi feladat Klaus Iohannis elnöknek: a jövő érdekében egy asztalhoz ültetni és megegyezésre bírni az ellenfeleket), de erre aligha számíthatunk, amíg a családi pótlék is csak a bosszú eszköze a hatalmon levők és az ellenzék között. A gyermekpénz időnkénti, ötletszerű és kárörvendő megduplázása csak döntéshozóink felelőtlenségének a jele. Az így odalökött pénz semmit sem változtat a rendszeren. Jó iskolák is kellenek, ahol a gyermekek nem csupán civilizált körülmények között lehetnek, hanem ahol gondolkodásra, nem magolásra tanítják őket – és e téren rengeteg a tennivaló, a tanterv módosításától a falusi oktatás (nem csak mosdókban mérhető) lemaradásának felszámolásáig –, modern kórházak, ahol nem a hiányosságoktól-hibáktól retteg beteg és hozzátartozó, biztonságos közlekedési viszonyok és olyan hatóságok is, amelyek gyorsan és hatékonyan válaszolnak vészhelyzetben.
Röviden: emberhez méltó társadalmi körülmények kellenek, ahol a polgár adóját jól használják fel, és aki dolgozik, annak nem kell aggódnia sem gyermekei jövője, sem saját nyugodt öregsége miatt. Hol vagyunk ettől, láthatjuk. Még az is kétséges, hogy ebbe az irányba haladunk-e…