A négy évtizede futó programban a lakosság tavaly három fajra szavazhatott: az erdei fülesbagoly mellett a füleskuvikra és az uráli bagolyra. A szavazáson győztes erdei fülesbagoly a Kárpát-medence legismertebb és lakott területeken is egyik leggyakoribb bagolyfaja. Közepes termetű, álcázó mintás tollazatú, hosszú felmereszthető tollfülű bagoly. Szárnya hosszú és keskeny, röpte csapongó. A fiókák első tollazatát fehéres pehelytollak alkotják.

Ragadozó életmódot folytató faj, fő táplálékát kisrágcsálók képezik, de helyenként és időszakonként étrendjében jelentős lehet az énekesmadarak szerepe is. A magyarországi köpetvizsgálatok alapján leggyakrabban mezei pockot, erdeiegér-fajokat és házi egeret fog. Őszönként hatalmas, települési szinten akár több százas csapatokban jelennek meg a falvak, városok fáin, hogy itt áttelelve, éjszakánként innen kijárva vadásszanak.

Hatalmas elterjedési területű madár, Európában, Ázsiában, Északnyugat-Afrikában és Észak-Amerikában egyaránt költ. A világállomány mintegy 28 százaléka él Európában. Magyarország leggyakoribb bagolyfajának állománya 6,5–12 ezer pár közé becsülhető.

Az év hüllője a keresztes vipera. Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya folytatva a 2012-ben indult Év hüllője/Év kétéltűje programot, Nem minden mérges, ami fekete! címmel hirdette meg a 2020-as év hüllőjének a keresztes viperát. A felhívás célja annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy minden fekete kígyótól tartani kell, hiszen a nem mérges siklófajok között is akadnak sötét színváltozatok.

A keresztes vipera nem nő nagyra, egy 60–80 centiméteres példány már hosszúnak számít. A hímek alapszíne szürke vagy hamvasszürke, fekete cikk-cakk mintázattal, de előfordulnak sárgás vagy éppen vöröses árnyalatú példányok is. A nőstények barnásak és a hátszalagjuk is barna. Előfordulnak koromfekete példányai is a sík- és dombvidéki vizes élőhelyek közelében.  Pupillájuk nappali fényben függőlegesen hasított, ez egyértelműen megkülönbözteti őket a siklóktól.

Magyarországon csak szigetszerűen fordul elő, az egyik, ha nem a legnagyobb elterjedésű hüllő a földön: Nyugat-Európától egészen a Távol-Keletig elterjedt, északon a sarkkörön túl hatol. Elsősorban domb- és síkvidéki erdőszegélyeken, sokszor vizes, mocsaras élőhelyeken él, de megtalálható magas hegyvidékeken is, így a Kárpátokban.
A keresztes vipera ragadozó. Zsákmányát elsősorban kisemlősök képezik, de fogyaszt békákat, gyíkokat és madarakat is. Általában lesben várja meg áldozatát, és villámgyorsan lecsap rá. Maráskor a nyugalmi állapotban a szájpadlásra felfekvő méregfogak a bicska pengéjéhez hasonlóan kinyílnak, és az áldozat testébe mélyednek.

A hiedelmekkel ellentétben a keresztes vipera ritkán támad emberre. Leggyakrabban jóval azelőtt elmenekül, hogy az ember észrevenné. Menekülési út hiányában hangos sziszegéssel, fújtatással próbálja elijeszteni a támadóját, majd villámgyorsan mar.

A marások többsége riasztó jellegű, amikor az állat nem fecskendez mérget a támadójába. Tényleges mérgezés legtöbbször az állat kézbevétele esetén következik be. A keresztes vipera mérge alapvetően a keringést gátló és véralvasztó hatású vérméreg, vérömlenyt okozó és izomműködést gátló aktivitással.